Létrehozva: 2021.06.30.

Baleset történt az Operettszínházban, mindenki jól van

A Budapesti Operettszínház Hegedűs a háztetőn című előadásának múlt heti főpróbáján sajnálatos baleset történt. A színház megerősítette, hogy egy, a forgószínpadról ledőlő díszletelem megsebesítette a balettkar két táncosát.

Harminchat év után óriási sikert aratva tért vissza a Hegedűs a háztetőn című musical a Budapesti Operettszínház színpadára, a premieren a közönség felállva tapsolt. Az előadás az évad zárása előtt több időpontban is látható lesz a teátrumban, míg július végén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is meg lehet nézni. A Bozsik Yvette rendezte Hegedűs a háztetőn különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket, miközben mély, elgondolkodtató történetet mesél el egy XX. század eleji zsidó és orosz közösségről, amelynek életét a vallás és a tradíciók határozzák meg – írja a Magyar Nemzet.

A darab legfontosabb üzenete az egység, amely a jelmezeken is tükröződik – mondta a lapnak egy korábbi interjúban Berzsenyi Krisztina, aki egyebek mellett a Marica grófnő, a Vidnyánszky Attila által rendezett Bánk bán és a Nemzeti Színházban nemrég bemutatott Rómeó és Júlia csodálatos jelmezeit tervezte, ráadásul több mint huszonöt éve dolgozik együtt Bozsik Yvette-tel.

Fotó: MTI

A díszlettel viszont nem volt ilyen szerencséje a színháznak. A Magyar Nemzet tudomására jutott, hogy az előadás múlt heti főpróbáján sajnálatos baleset történt. A felmerülő kérdésekkel megkeresték a színházat, ahol elmondták, hogy egy, a forgószínpadról ledőlő díszletelem megsebesítette a balettkar két táncosát. Hozzátették, hogy a balesetet dokumentálták, videófelvétel rögzítette. Közlésük szerint a táncosok egyike könnyebb, másikuk súlyosabb sérülést szenvedett, orvosi tanácsra jelenleg fűzőt visel.

Kiemelték, hogy mindkét sérült azonnal szakszerű, a legmagasabb szintű, teljes körű szakorvosi ellátásban részesült, amelyről a baleset idején is a helyszínen tartózkodó Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója személyesen gondoskodott. A sérültekkel azóta is napi kapcsolatban áll, mindkettejük állapota kielégítő. A baleset nem akadályozta sem az előadás bemutatóját, sem a további próbafolyamatot, sem az Operettszínház működését.

A sérültek ellátását követően a teátrum vezetése azonnal vizsgálóbizottság felállítását rendelte el dr. Gulyás Richárd, a Budapesti Operettszínház ügyvezető igazgatójának vezetésével, vezetői szinten az érintett területek legszélesebb körének bevonásával. Hangsúlyozták, hogy a felelősség megállapításának céljából elrendelt vizsgálat jelenleg is folyamatban van, annak lezárultáig a színháznak nem áll módjában további információt nyújtani, és elmondták azt is, hogy a baleset érintettjeitől nem rendelkeznek engedéllyel nevük nyilvánosságra hozatalához.

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”

FÜLES

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár