Létrehozva: 2021.05.17.

Szobrot kaphat Törőcsik Mari, különleges helyre kerülne az alkotás

Megtisztelő módon emlékeznének meg a nemzet színészéről. Több évtizedig szolgált otthonául az alig négyszáz lelkes település.

Mint arról a Ripost beszámolt, hosszú küzdelem után életét vesztette Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett színművésznő 2021. április 16-án hajtotta örök álomra a fejét.

Hamvait teljes titokban szórták a Tiszába. Csak szűk családja és egy szertartást vezető lelkész voltak jelen, amikor beteljesítették a színészlegenda végakaratát.

Törőcsik Mari halálhíre megrázta az országot
Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Ha azonban a velemi lakosokon múlik, örökre a Vas megyei községben marad Törőcsik Mari. Ugyanis nemcsak két évvel ezelőtt adták meg számára a díszpolgári címet, de most örök emléket állítanának a színművésznek.

A kis település polgármestere azt tervezi, hogy a művésznő kedvenc padján szobrot állíttat, de utcát is elneveznének róla, és felmerült, hogy házából múzeum lehetne – tudta meg a Blikk.

„Hittem Mari felgyógyulásában, az utolsó napig bíztam abban, hogy visszatér közénk a kórházból” – sóhajtott Bakos László.

Mint kiderült, Törőcsik Mari, amíg tehette, gyakran járta a községet. Később pedig nagyon szerette nézni az utca forgalmát, sőt volt egy kedvenc padja is, ahol gyakran és hosszasan elücsörgött. Így miután felötlött a település vezetőségének fejében a szoborállítás lehetősége, nem volt kérdés a helye.

„Mari házával szemben van egy kis patak és egy kis híd, amely az ő kérésére épült. A mellett áll egy pad, nagyon szeretett ott üldögélni, így azt gondolom, az lenne a legmegfelelőbb hely arra, hogy emlékhelyül szolgáljon. Az emberek fotózkodhatnának a szoborral, mellé ülhetnének, láthatnák azt, amit Mari annyira szeretett nézegetni” – mesélte a polgármester.

Ám az ötlet megvalósítása már nem annyira egyszerű, a falu szűkös költségvetése miatt segítségre van szükség a szoborállításhoz.

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

travelo.hu

Videó: Apró kerecsensólyom fiókák születtek Fejér vármegyében

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja