Létrehozva: 2021.03.17.

Angelina Jolie újra támad: Erőszakkal vádolja Brad Pittet

Olyan bírósági papírok kerültek nyilvánosságra, melyekben Angelina rendszeres bántalmazásokról beszél.

Angelina Jolie és Brad Pitt válópere már több mint kétszer több ideje húzódik, mint ameddig a házasságuk tartott. Ha a koronavírus-járvány engedi, akkor a bíróságon folytatják a csatározást a sztárok, és az egyik hírportál birtokába jutott dokumentumokból az is kiderül, hogy mi várható a tárgyalásokon.

A papírokban az áll, hogy Angelina bizonyítani tudja, Brad a házasságuk ideje alatt többször bántalmazta. Sőt a rendező-színésznő azt is hajlandó engedélyezni, hogy erről a három legkisebb gyerekük is vallomást tegyen.

Angelina komoly vádakkal állhat elő (Fotó: Northfoto)

Egyelőre sem Angelina, sem Brad ügyvédjei nem erősítették meg, hogy a portálnál lévő dokumentumok valódiak. De az tagadhatatlan, hogy a válás elindításakor Jolie azzal vádolta harmadik férjét, hogy legidősebb adoptált fiukat, Maddoxot bántalmazta a magángépük fedélzetén. Az FBI ki is vizsgálta az ügyet, de a színészt felmentették a vád alól. Később viszont Brad maga is elismerte, hogy valóban csúnya vitája volt a fiával a gépen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket