Létrehozva: 2021.01.30.

Kikelt magából Vajna Tímea: keményen odaszólt a kommentelőknek

Andy Vajna özvegyét az háborította fel, hogy új lakásának árán csámcsognak az emberek.

Vajna Timi egyik közeli ismerőse a napokban sokat kotyogott a Story magazinnak, s elárulta, hogy az örökösnő lázas házkeresésben van odakinn, Los Angelesben. Állítólag Timi nem aprózza el a dolgot, s egy óriási házat akar venni, ahol minden szerette és az összes háziállata is elfér, álmai ingatlanjának ára pedig a csillagos égnél jár, drágább lesz mint közös otthona Andy-vel.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A csinos özvegy a hír hallatán teljesen kiakadt, és közösségi oldalán tiszta vizet öntött a pohárba.

„Andyvel csak bérelt lakásban és házban éltünk Magyarországon. Ne hasonlítsuk már össze az árakat MO-LA között” – magyarázza friss Instagram Story-jában Timi, aki írásában kicsit elkalandozott, s végül arra is kitért, hogy amikor még nem ismerte a néhai filmügyi kormánybiztos férjét, a producer Amerikában világsztárok – nem is akárki – mellett élt, de eladta a birodalmát.

„Volt neki egy háza, ott lakó bejárónőkkel Los Angelesben Nicole Kidman és több színész szomszédságában, ami nagyon sokat ért”.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”