Létrehozva: 2020.12.17.

Kiderült, Hódi Pamela így hozza világra második gyermekét

Bár Bence nem bírja a vér látványát, kedveséért erőt vesz magán. Már nagyon várják a pici érkezését.

Hullámvölgyekkel teli év volt az idei Hódi Pamela és a kedvese, Bence számára, ám most úgy érzik, megtalálták egymásban a lelki társat. Új állomáshoz érkezett az életük: hamarosan bővül a család. Ám a babavárás öröme mellett arra is fel kell készülniük lelkileg, hogy már semmi nem lesz olyan, mint korábban.

„Ahogy telnek a hetek az esküvő után, egyre jobban érezzük egymás rezgéseit, jól kiegészítjük egymást. Erősebb és szorosabb lett a kapcsolatunk. Azonnal észrevesszük, amint a másik kicsit feszültebb” – kezdte a gyönyörű kismama a Hot! Magazinnak.

Pamela jelenleg az ötödik hónapban van, ám az előző terhességéhez képest most nehezebben viseli a szervezetében zajló változásokat. Mára a mindennapjaik része lett, hogy éjjelente rosszullét gyötri. Napközben pedig sokszor rettenetes éhség tör rá, de mindig megérzi, ha jelezni akar a baba. Ami pedig az étkezését illeti, jobban kívánja a tv paprikát!

Megjelent a HOT!🎄magazin ünnepi dupla száma, rengeteg hírességgel, érdekes történetekkel! Nem érdemes kihagyni! A... Közzétette: HOT! Magazin2020. december 16., szerda

„Az első szülésemnél 12 órát vajúdtam, ráadásul utána császármetszéssel született a gyermekem. Ha kérhetek valamit a Jóistentől, akkor az az lenne, hogy ha vajúdni kell, nem bánom, de szeretnék természetes úton szülni” – árulta el Pamela, aki azt is hozzátette: bár a szülés körülményeit nem tudják előre kiszámítani, de az már biztos, hogy Bence ott lesz a szülőszobában.

origo.hu

Szoboszlai Dominikot figyelmeztették Liverpoolból: ilyet többet nem tehet

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

vg.hu

Drágult a benzin és a dízel, könnyebb nyerni az új lottóval - heti összefoglaló

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

magyarnemzet.hu

Szoboszlai kemény kritikát kapott, a Liverpool új edzőjét, Arne Slotot is említik

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

mindmegette.hu

Így használd helyesen a ventilátort, ha klíma híján ezzel hűtesz otthon

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Megszólalt a jósnő! Kiderült, mi lesz a Magyarország-Svájc meccs végeredménye

FÜLES

Újra együtt! Meddig tarthat még Opitz Barbi és Serleg Albert drámája? Megszólalt a szakértő

FÜLES

Curtis: Csak a béke az elfogadható!

FÜLES

Titokzatos férfi oldalán tűnt fel a TV2 sztárja, lesifotó készült róluk

FÜLES

„Van esély a győzelemre” – Megszólalt a német-magyar meccsről az asztrológus

FÜLES

Ezt nem lehet visszaszívni, ilyen valójában Katalin és Vilmos házassága

FÜLES

Kitálalt Kate Winslet: kész rémálom volt felvenni a Titanic legikonikusabb jelenetét

FÜLES

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól