Létrehozva: 2020.10.20.

Beváltotta ígéretét: Bochkor leszúrta, majd felgyújtotta Lovász Lacit

Olyat ígért a Retró Rádió két műsorvezetője, amiért a rajongók még felül is teljesítették kérésüket.

Két héttel ezelőtt a két műsorvezető úgy döntött, hogy ha a Retro Rádió Facebook-követőinek száma egy nap alatt eléri a húszezret, Bochkor Lovász Lacit egy il­lu­zionista segítségével dobozba zárja, kardokkal szúrja át, majd fel is gyújtja.

A követők száma persze órákon belül elérte a kitűzött célt, így nem volt visszaút, be kellett tartaniuk a szavukat – írja a Bors. Bocsi és Lovász végül a neves illuzionistát, Luit hívta segítségül az attrakcióhoz.

A műsorvezető kissé tartott tőle, hogy nem alakul minden a forgatókönyv szerint
Fotó: Bors

„Élek, egyben vagyok!” – mondta a műsorvezető. „Nyilván aggódtam, hogy minden úgy legyen, ahogy azt kitalálták. Kizárólag Lui tudására támaszkodhattam, miközben bíztam benne, hogy Bocsi kezében nem remeg meg a kard.”

Az átdöfött és felperzselt doboz nem ígért happy endet
Bocsi is megkönnyebbült, amikor meglátta műsorvezetőtársát tűzoltónak öltözve
Fotó: Bors

 

origo.hu

Váratlan fordulattal ért véget Kozák Danuta és Csipes Ferenc zaklatási ügye

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

borsonline.hu

Kulcsár Edina és G.w.M mind a hat gyereke saját rezidenciát kap

vg.hu

Taktikai atomfegyver – Moszkva nem viccel

metropol.hu

„Az év meglepetése edzőként” – Nem kerteltek Gera Zoltán kapcsán

mandiner.hu

Exkluzív interjú: Meglopta, zsarolta és késsel fenyegette Magyar Péter édesapja a saját rokonát + videó

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

travelo.hu

Végre kiderült, hol találod a tájat, amely előtt Mona Lisa áll

ripost.hu

Zimány Linda besokkalt, ügyvédekkel támad

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Egyre rosszabb a helyzet: Harry herceg már egy szobában sem akar tartózkodni testvérével

FÜLES

Hoppá! Ezzel a gyönyörű nővel ünnepelte szabadulását Aurelio

FÜLES

Tiszta vizet öntött a pohárba, kipakolt a sztárjósnő Pataky Attiláról

FÜLES

Felkavarta az állóvizet Szabó Zsófi, sármos olasz színész oldalán tűnt fel