Létrehozva: 2020.10.05.

Balázs Andi: Ha nem jön össze a baba, örökbe fogadunk Gáborral!

A színésznő készen áll a babavállalásra, de akkor sem esne kétségbe, ha nem jönne össze. Kortól, nemtől, bőrszíntől függetlenül bármilyen gyermeket örökbe fogadna, ha neki a természet ezt nem adja meg.

Mi is tehet kerekebbé egy tizennyolc és fél éve boldogan működő párkapcsolatot, mint hogy ebbe az idillbe végre megérkezik szerelmük gyümölcse. De míg sokan már a harmincas éveikben rettegnek, hogy kicsúsznak az időből, addig Balázs Andi és párja, Gábor, túl a negyvenen sem türelmetlenkedik. Ahogy a házasságkötést, a családalapítást sem kapkodják el. A nagy napot másfél év múlva, a huszadik évfordulójukra tervezik, a gyermekvállalást pedig a sorsra bízták, habár ők már készen állnak.

Fotó: Bors

„Ez egy nyitott kérdés nálunk, de tőlünk bármikor jöhet a baba, és nincs limit, hogy csak egyet szeretnénk. Jön, amennyinek jönnie kell„ – kezdte a Borsnak Andi, aki attól sem esne kétségbe, ha Gáborral nem jönne össze a várva várt közös baba.

„Totálisan nyitott vagyok az örökbefogadásra, és ebben a témában sem a nehézséget látom. Ha valamiért nem sikerülnének a próbálkozásaink, akkor azt fogom mondani: semmi baj, nekem másképp lesz gyermekem, és örökbe fogadok. És nem számítana milyen bőrszínűek, hogy néznek ki, hány évesek. És tessék, máris többesszámban beszélek!” – nevetett fel a színésznő, utalva arra, hogy már tudat alatt is több gyermekes édesanyának készül.

Fotó: Bors

Most azonban még egy kis időt adnak maguknak Gáborral, hogy megfoganjon szerelmük gyümölcse, s ha ez bekövetkezik, Andi minden további nélkül elbúcsúzik a színpadtól egy időre.

Fotó: Bors

„Most még adunk magunknak esélyt, és ha véletlenül nem úgy alakul, akkor pedig rengeteg olyan gyerek van, aki családról áhítozik. Ki tudja, lehet már most is ücsörög egy gyerek, rám várva... De az is lehet, hogy még meg sem született. Mindenesetre bárhogy is lesz, én félreteszem a karriert, és az anyaságé lesz a főszerep, ugyanis van olyan szerencsém, hogy mindkét színház, ahol érdekelt vagyok, jól tudom, mindig visszavár.„

origo.hu

Elképesztő dolgok derültek ki a befektetőkről, akik kirúgják Dárdai Pált a Herthától

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

A tudósok végre elárulták: ebben az évben találkozhatunk az idegenekkel

magyarnemzet.hu

Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja