Létrehozva: 2020.09.24.

Bangó Margit: Lassan bezárom a kaput és karanténba vonulunk!

Egyre jobban aggódik a koronavírus-járvány miatt Bangó Margit! A 70 éves előadóművészt a családja is nagyon félti, hiszen korából és egészségügyi állapotából adódóan veszélyeztetettnek számít.

Nehéz helyzetbe került Bangó Margit és családja! Mivel a koronavírus-járvány már bárhol jelen lehet, így érthető, hogy a Kossuth-díjas előadóművész aggódik szerettei egészségéért. Éppen ezért Margiték szeretnének biztonságban tudni mindenkit a családból, így hamarosan bezárják a kapukat és karanténba vonulnak.

Fotó: Markovics Gábor

„A családom nagyon félt, még a légytől is óvnak. Egyrészt a korom végett, másrészt tisztában vannak vele, mennyi betegségen mentem keresztül. Mondhatni, én halmozottan hátrányos helyzetben vagyok” – kezdte a Ripost-nak a Kossuth-díjas előadóművész, aki rendkívül elővigyázatos, hiszen a koronavírus most már bárhol felütheti a fejét.

„Nagyon nehéz helyzet ez, hiszen most már bárhol lehet a vírus. Féltjük egymást, főleg a gyerekeket, hiszen akár az iskolában is elkaphatják ezt a szörnyű betegséget. Ez pontosan az a helyzet, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy mi a legjobb megoldás. A minap már azon gondolkoztam, hogy nem engedem őket iskolába” – fogalmazott Bangó Margit. A művésznő kihangsúlyozta, mindent elkövet a családja egészségéért, ezért ha szükséges, azonnal önkéntes karanténba vonulnak.

„Nincs ezen mit szépíteni, hiszen itt a második hullám... Én visszafogtam már teljesen magam: nincs meg az a szabad mozgásom, ami eddig volt. Lassan fogom magam, bezárom a kaput és karanténba vonulunk” – jelentette ki a legendás énekesnő.

Elmaradt az Aréna koncertje A járvány csúnyán keresztülhúzta a művésznő számításait! A Kossuth-díjas előadóművész idén októberben adott volna nagyszabású koncertet a Papp László Arénában, aki ezzel a fellépéssel ünnepelte volna meg a hetvenedik születésnapját is. Végül a tervezett időpont helyett, május 16-án áll majd Margit színpadra.

 

origo.hu

Újabb súlyos csapásokat mértek az oroszok Ukrajnára, Amerika döntése fordulatot hozhat

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

metropol.hu

Dárdai Pál még egyszer, utoljára odacsapott a Herthával: ennek csodájára jár a futballvilág

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

vg.hu

Itt a hétvége meglepetése: váratlan üzemanyagárcsökkenést jelentettek be a hazai kutakon

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló