Létrehozva: 2020.09.16.

Bajor Imre lánya megszólalt: ebbe betegedett bele apja

Egy éve már, hogy édesapja nyomdokaiba lépett, sikeresen elvégezte a Színház-és Filmművészeti Egyetemet a most 24 éves Bajor Lili, aki élete legnehezebb periódusában kezdte meg tanulmányait, amikor édesapja elhunyt.

Szerző Ripost

Mára méltán büszke a Bajor Lili névre, a színművész azonban zavarba jön, ha oda kell biggyesztenie titulusát egy-egy fontos bemutatkozásnál.

Fotó: ATV

„Még nem merem használni, pedig papírom van róla. Egyelőre azt érzem, hogy tanulok mindent„ – kezdte az ATV-n szerda este adásba kerülő Jakupcsek plusz felvételén Lili. Pedig már korántsem zöldfülű. Amikor a Bors megkereste, akkor is éppen forgatott, mindamellett, hogy egy októberi színházi premierre is próbál. Elmondta, hogy három év távlatában már sokkal erősebb, és talán sikerült mára elfogadnia, hogy a legendás színész édesapja már fizikailag nincs mellette.

Fotó: Bors

„Mindig is nagyon apás voltam, és helyekről, illatokról ma is folyamatosan eszembe jut, de tovább kell élnem az életemet. Tudom, hogy ő is ezt akarja, és azt is, hogy nagyon büszke rám” – fedte fel érzéseit Lili, aki a műsor felvételén el­mondta: tudja, mibe betegedett bele az édesapja.

„Édesapám egész életét, a színészi pályáját végigkísérte a siker, nagyon sokan szerették a művészetét, és őt magát is. Azt gondolom, a bajok akkor kezdődtek, amikor az éttermébe, a Kicsihuszárba belevágott… Az üzleti sikertelenség s az e körüli sok csalódása az emberekben nagy törést okozott az életében. Bár nem vagyok orvos, én azt gon­dolom, ebbe betegedett bele – magyarázta Lili, aki attól tart, örökölte a jóhiszeműséget édesapjától, aki mindenkiben megbízott, s aztán a végén sokat csalódott.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

FÜLES

Nagy sikert aratott Erdélyben Mága Zoltán - Fotók

FÜLES

Keserédes volt a koronázási évforduló III. Károly számára – Megszólalt a szakértő

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort