Létrehozva: 2020.07.14.

Megrázó részletek: élete árán mentette meg kisfiát a 33 éves színésznő

Naya Rivera utolsó erejével még megmentette négyéves kisfiát.

Naya Rivera utolsó erejével mentette meg négyéves fia életét, mielőtt meghalt – közölte sajtótájékoztatóján Bill Ayub, Ventura megye seriffje a CNN szerint.

Annyi energiája még volt, hogy a fiát visszategye a hajóra, de magán már nem tudott segíteni

– mondta. A kisfiú, Josey Hollis még végig is nézte, ahogy anyja elmerült a tóban.

A Glee színésznőjének holttestét hétfőn találták meg a kaliforniai Piru-tóban, már azonosították is.

Rivera és fia múlt szerdán béreltek egy hajót a tavon. A gyerek a kiérkező mentőknek azt mondta, anyjával bementek úszni, de a nő már nem tudott visszamenni a járműre, és látta, ahogy elmerül a víz alatt.

Amikor a hajó előkerült, a fiú éppen aludt, mentőmellény volt rajta. A hajóhoz tartozó másik mellény ott hevert mellette.

A 33 éves színésznő ismerte a helyet, évek óta jártak ide, rendszerint azokon a napokon, mikor kevés fürdőző volt körülöttük. Korábban az is kiderült, hogy évek óta rengeteg a fulladásos haláleset a tónál, mivel a víz hideg, erős széllökések vannak, a vízben található növényzet pedig kimondottan veszélyes.

origo.hu

Kitör a harmadik világháború, ha a NATO az orosz csapatokat megtámadja, Medvegyev teljesen nyíltan beszélt erről

ripost.hu

Ez a szörnyeteg 400 utódot hoz világra, szereti a sört és tönkreteszi a kertedet - így léphetsz fel ellene

mandiner.hu

Meglepő videóval jelentkezett az ATV új műsorvezetőjéről Somos András

metropol.hu

Pokoli idővel indul a hét: 15 vármegyére riasztást adtak ki

vg.hu

Magyarország nagyon messzire ment a többi EU-tagállam szerint

ripost.hu

Újabb riasztást kapott az ország: nem lesz köszönet abban, ami felénk tart

travelo.hu

Kagylót gyűjtöttek a gyerekek, brutális pénzbírságot kapott az édesanyjuk

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Tiszta vizet öntött a pohárba, kipakolt a sztárjósnő Pataky Attiláról

FÜLES

Felkavarta az állóvizet Szabó Zsófi, sármos olasz színész oldalán tűnt fel

FÜLES

Kulcsár Edina a dubajozós lányok perén: ezt vallotta a bíróság előtt

FÜLES

"Jól be van vastagodva" - durva kritikát kapott a terhes Kulcsár Edina