Létrehozva: 2020.07.09.

Irigykedünk? Ilyen luxusszülinap várt Vasvári Vivien gyermekére

Elképesztő ajándékokkal és finomságokkal örvendeztette meg kislányát.

A kétgyermekes anyuka mindenből a legjobbat szeretné megadni a kislányának. Ez Araina 6. születésnapján még inkább igaz volt, amit idén hatalmas bulival ünnepeltek meg.

Ahogyan az már megszokott, Vasvári Vivien hatalmas készülődéssel kezdett neki a buli megvalósításához. Hónapok óta gondosan tervezgetett, a legapróbb részletekig mindent maga felügyelt, hogy tökéletes legyen a parti.

Az időjárás azonban alaposan keresztül húzta a számításait, hiszen a kültérre szervezett bulit meghiúsította a rossz idő. „Kénytelenek voltunk néhány héttel eltolni a partit, mert rengeteg eső esett. Már mindent leszerveztünk a családi házunk kertjében, amikor leszakadt az ég, így azonnal új helyszínt kellett keresni. Így esett a választásunk egy közeli játszóházra, ahol végül óriási meglepetések vártak” – árulta el Vivien a Hot! Magazinnak.

Az említett játszóházat színes lufikkal és felfújható fánkokkal díszítette a kislányt váró rokonok és a család legközelebbi barátai.

„Ariana imádja ezeket a pöttyös kis bogarakat, ezért idén a tortáját is ilyen formájúra csináltattam. Nagyon édesszájú, akárcsak én, így a sós karamellásat rendeltem. Emellett hot doggal, pizzával és különleges sütikkel fogadtuk a vendégeket” – mesélte Vivien.

A büszke édesanya néhány éve bevezette, hogy gyermeke csak apránként nyithatja ki a születésnapi ajándékait. Így a meglepetés varázsa is tovább tart majd.

„Most kapott például egy szuper biciklit és egy elektromos rollert is, amiket persze azonnal kicsomagolt. Maradt azonban még legalább harminc bontatlan csomag, tele Barbie babákkal és játékokkal, amiket csak az elkövetkező hetekben nyithat ki. Ezenkívül egy utazással is megleptük: a spanyolországi Marbellába repülünk, amit már nagyon izgatottan várunk!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Keserédes volt a koronázási évforduló III. Károly számára – Megszólalt a szakértő

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának