Létrehozva: 2020.05.20.

Régi babona miatt maradhatott el Hódi Pamela esküvője

Különös bejegyzésre bukkantunk Hódi Pamela Facebook-oldalán. Az édesanya 2014 januárjában eltört egy tükröt, ami a babona szerint hét év szerencsétlenséget hoz a hajadon lányokra. Pamela és Tóth Bence már a lagzit tervezték, amikor szétköltöztek. És ugye emlékszünk még, mi történt közte és Berki között három éve...

Egy hat évvel ezelőtti átok lehet az oka annak, hogy Hódi Pamela esküvője már másodszorra hiúsult meg az utolsó pillanatban. A modell nehéz időszakot él át, kedvese, Tóth Bence a hírek szerint el is költözött a közös albérletükből, ahová alig néhány hete hurcolkodtak át.

A modell először 2017-ben járt pórul, amikor Berki Krisztiánnal hetekkel az esküvő előtt szakítottak véglegesen, most pedig úgy tűnik, hogy a múlt megismételte önmagát. Pameláék néhány hete a koronavírus miatt mondták le a gyakorlatilag teljesen megszervezett nyári esküvőjüket. Ekkor még úgy tűnt, hogy a járvány elmúltával, később pótolhatják az eseményt.

Fotó: Ripost

Néhány napja azonban a Ripost elsőként írta meg, hogy a modell és focista kedvese szakíthattak egymással, hiszen erre több jel is utalt: régóta nem mutatkoztak együtt, az Instagramról is kikövették egymást, ráadásul folyamatosan külön programokat szerveznek. Mindketten a saját családjukkal és barátaikkal vészelik át a nehéz időszakot.

A babonákban hívók számára egy régi Facebook-bejegyzés lehet magyarázat a hirtelen mosolyszünetre: Pamela 2014 január első napján leejtett egy tükröt, ami darabokra tört. A híresség ezt meg is osztotta a közösségi oldalán, viccesen utalva arra, hogy ez nem sok jót jelent.

Fotó: Ripost

A hiedelem szerint ugyanis, ha hajadon lány tör el egy tükröt, akkor hét évig nem megy férjhez. Pamela akkoriban nem igazán aggódott emiatt, az élete ugyanis álomszerű volt: néhány hónapos kislányával, Natasa Zselykével és Berki Krisztiánnal együtt éltek hármasban, az Édes Élet című sikeres valóságshow-nak köszönhetően pedig biztos munkahelye volt és rövid idő alatt országos ismertségre tett szert.

Fotó: Sulyok László

A babonákat komolyan gondolók szerint azonban a törött tükör átka hat év elteltével még mindig tart, ez lehet az oka annak, hogy élete újabb boldog időszakában először a koronavírus-járvány, majd a korlátozások enyhítésével a szakítás állt Pamela esküvőjének útjába.

Pedig az esküvőt mégsem kellett volna lemondani: a szerelmesek 80-100 fős lagzit terveztek júliusra, amit a kormány legutóbbi döntései alapján könnyűszerrel megtarthatnának, még ha sokáig úgy is tűnt, hogy végleg búcsút kell mondaniuk az idei esküvő gondolatának. A szakítás azonban a boldogságuk útjába állt, és csak remélni lehet, hogy idővel a békülés mellett döntenek.

A híresség korábban nyíltan beszélt a magánéletéről, de most hallgat, a vőlegényével való szakítása túlságosan fájó pont lehet a számára. Az őket ismerők abban reménykednek, hogy átmeneti mosolyszünetről van csupán szó, ha pedig így van, akkor 2021-ben, amikor letelik a tükör-átok, Pamela talán megtarthatja a világra szóló lakodalmat, amire olyan régóta vágyott.

Már minden készen állt Bence és Pamela mosolyszünete azért is volt meglepő mindenki számára, mert a szerelmesek tavaly őszi eljegyzésük óta fáradhatatlanul készültek az esküvőre. Pamela három menyasszonyi ruhát is beszerzett, amelyek közül mindet viselte volna a nagy napon, kiválasztották a menüt, a zenét, néhány hete pedig a jegygyűrűiket is. A híresség bevallása szerint Bencével teljes összhangban szervezkedtek. „Nagyon vágytam egész életemben egy esküvőre. Ez egy olyan emberrel, Bencével történik majd meg, akit biztosnak érzek az életemben, és nincs bennem egy szemernyi kétség sem, hogy jól döntök-e” – áradozott tavaly októberben a Mokkában Pamela.

 

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja