Létrehozva: 2020.05.25.

Nem megy vissza az iskolába Charlotte hercegnő, otthon marad a testvéreivel

Mivel György hercegnek nem kell visszamenni az iskolába, a szülők úgy döntöttek, hogy Charlotte is maradjon otthon.

Júniusban újrakezdődik az iskola Charlotte hercegnő számára. Vilmos herceg és felesége azonban úgy döntött, nem engedik vissza. György hercegnek ugyanis véget ért a tanév, és a hercegi pár szerint jó, ha a gyerekek együtt maradnak és folytatják a karantén alatt megszokott életüket.

Fotó: AFP

Katalin hercegné egy online interjúban bevallotta, kezdetben igen nagy kihívás volt a három gyereket lefoglalni és kreatív játékokat kitalálni, végül azonban belerázódtak az új életvitelbe.

„György nagyon féltékeny volt a húga házi feladatai miatt, mindent meg akart csinálni, amit Charlotte-nak adtak fel. Úgy érezte, a pókos szendvics készítése sokkal izgalmasabb, mint az irodalom házi” – mesélte Katalin. A hercegné azt is elárulta, az iskolai feladatok általában igen szórakoztatóak voltak, hiszen sátrat kellett állítani a gyerekeknek, vagy éppen sütni-főzni.

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra