Létrehozva: 2020.03.24.

Kiderült Harry herceg nagy titka: igazából ő akart elköltözni Kanadába

Harry herceg ragaszkodott ahhoz, hogy maguk mögött hagyják az Egyesült Királyságot.

Eddig azt hitte a világ, Meghan hercegné miatt került sor a brit királyi család egyik legnagyobb válságára, amely során Harry herceg szakított a családjával és még az országot is elhagyták. Sok ellenséget szerzett ezzel az amerikai színésznő, hiszen mindenki őt hibáztatta.

Fotó: AFP

Most egy bennfentes vallomása miatt azonban teljesen más megvilágításba került a dolog. A US Weeklynek nyilatkozó forrás azt mondta, az egész Harry herceg ötlete volt.

„Amikor kiderült, hogy Meghannak még csak esélyt sem akarnak adni a britek és a család, Harry magán kívül volt. Ragaszkodott hozzá, hogy elhagyják az országot – mondta a meg nem nevezett forrás.

Egy másik forrás úgy tudja, fiuk, Archie védelmében döntöttek a költözés mellett, mert meg akarták védeni.

„Meg akarta védeni Archie-t a negativitástól és attól a feszültségtől, ami Angliában várt volna rá. Harry tudja, milyen érzés a reflektorfényben felnőni és nem akarta, hogy a fiának is el kelljen ezeket viselni”.

origo.hu

Drámai csapást mértek Ukrajnára, itt a vég?

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke lányt szeret: fotókon Szoboszlai Dominik barátnője

hirtv.hu

Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

ripost.hu

Ilyen tündéri Szabó Erika kisbabája, nem akárki vette kézbe

ripost.hu

Itt telt be a pohár, Harryék végleg kiborították Katalin hercegnét

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Tiszta vizet öntött a pohárba, kipakolt a sztárjósnő Pataky Attiláról

FÜLES

Felkavarta az állóvizet Szabó Zsófi, sármos olasz színész oldalán tűnt fel

FÜLES

Kulcsár Edina a dubajozós lányok perén: ezt vallotta a bíróság előtt

FÜLES

"Jól be van vastagodva" - durva kritikát kapott a terhes Kulcsár Edina