Létrehozva: 2020.03.17.

Helyzetjelentés otthonról, ilyen az önkéntes karantén Jakupcsek Gabriellánál

A műsorvezetőnő szeretné, ha összefognának a szülők ebben a helyzetben.

Ahogy a legtöbb magyar sztár, úgy Jakupcsek Gabriella is az otthonmaradás mellett döntött a koronavírus-járvány miatt. A műsorvezető szerint ez most a legfelelősebb döntés, amit meghozhatunk, és bár nehéz időszak előtt áll most mindenki, szeretné, ha összefognának az emberek. Éppen ezért Gabi az Instagram-oldalán egy videóval jelentkezett, amelyben elmondta, mi a helyzet náluk a távoktatással.

Fotó: Jakupcsek Gabriella / Ripost

„Megvolt az első nap, iskola, óvoda, bölcsi nélkül úgy, hogy nem látjuk, csak reméljük és tippelgetjük a végét. Még nem voltunk ilyen helyzetben, ilyen körülmények között, ezért kell az összefogás, mutassuk meg egymásnak az Instagramon, ki, hogyan oldja meg majd a hétköznapok buktatóit, miként tesszük élhetővé, emberivé a következő időszakunkat. Ti szülőként hogyan tanultok, mit játszotok, milyen információitok, tippjeitek vannak erre a nem egyszerű élethelyzetre? Adjunk egymásnak ötleteket, támogassuk egymást, maradjunk optimisták! Jelentkezem a fejleményekkel én is” – fogalmazott Gabi, aki reméli, hogy minél több szülő csatlakozik a kihívásához, segítve ezzel egymásnak.

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

FÜLES

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört a 85 milliós Ferrari

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén