Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.01.23.

Rossz hírt közöltek az orvosok Soltész Rezsővel

Soltész Rezső januárban a Facebookon jelentette be, hogy egészségügyi állapota miatt minden fellépését le kell mondania. Azóta az is kiderült, hogy a legendás táncdalénekesnek a szívével van baj. Bár mindenki bízott a márciusi visszatérésben, a Ripost megtudta: erre nincs esély.

Aggasztó hírek láttak nemrég napvilágot Soltész Rezsőről, akinek januárban a 50+ éves a Táncdalfesztivál néven futó nagyszabású koncertjét is le kellett mondania. Az énekes egy Facebookon közzétett bejegyzéssel tudatta, hogy az orvosok pihenésre kötelezték, ám ebből az még nem derült ki, pontosan milyen egészségügyi problémával küzd.

Fotó: MTI

„Kedves Koncertlátogató Barátaim!

2019 decemberében egészségügyi állapotom miatt kórházi ápolásra szorultam. Az elmúlt heteket már itthon töltöttem, de orvosaim javaslatára március végéig fellépéseket nem vállalok.

Kérem mindazok megértését, akik az elkövetkezendő fellépéseimre jegyet váltottak, ígérem hogy az év folyamán pótolni fogom az elmaradt koncerteket.

Köszönöm szépen a jókívánságokat, erőt adnak a gyógyulásomhoz!

Szeretettel és üdvözlettel: Soltész Rezső” – állt a közleményben.

A 74 éves énekes ezt követően a Blikknek mesélt arról, hogy a szívével vannak problémák, december elején 80-200 köré szaladt fel a vérnyomása, ami óriási aggodalommal töltötte el. Azonnal kardiológushoz fordult, aki közölte vele, hogy nagyon elfáradt a szíve, így nincs mese, pihennie kell. Soltész ezután döntött úgy, hogy lemondja a munkáit és minden energiájával a gyógyulásra koncentrál. Szerencsére sikerült stabilizálni a vérnyomását, az orvosokkal pedig abban állapodott meg, hogy márciusban visszatér a színpadra. Ebből azonban sajnos semmi sem lesz.

„Konzultáltam az orvosokkal, akik azt javasolták, hogy toljam ki a pihenőidőmet egészen nyárig. Így legkorábban júniusban láthat a közönség. Természetesen sajnálom, de tele vagyok tervekkel, visszatérésem után egy új lemezen is gondolkodom. Szeretném, hogy még sokáig szóljon hangosan az ének” – mondta a Ripost-nak Soltész.

Bár a rajongóknak így még öt hónapot kell várniuk a nagy visszatérésre, mindenki abban bízik, hogy a 74 éves művésznek sikerül kipihennie magát és megszűnnek a szívproblémái.

 

 

origo.hu

Nagy bejelentést tett az OTP Bank - ez minden ügyfelet váratlanul ért

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Megbántam, hogy részt vettem a nagykövet vacsoráján” - a Célpontban a Pressman-estek + videó

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?