Létrehozva: 2020.01.24.

Lemondta programját II. Erzsébet, nagyon megbetegedett

Az uralkodó az utolsó pillanatban jelezte, hogy nem tud részt venni éves programján.

II. Erzsébetnek az utolsó pillanatban le kellett mondania éves látogatását a helyi Women's Institute-ban, mert megbetegedett – árulta el a biztonsági személyzet egyik tagja. A 93 éves uralkodó nagyon megfázott – írja a Metro.

Fotó: Europress – AFP/Lindsey Parnaby

A királynő 1943-ban csatlakozott a sandringhami intézményhez, amikor még csak hercegnő volt, azóta pedig téli norfolki pihenőideje alatt minden évben ellátogatott a női egyesülethez.

Mindössze fél órával II. Erzsébet várt érkezése előtt derült ki, hogy nem jelenik meg a csütörtöki eseményen. A biztonsági személyzet egyik tagja közölte a riporterekkel és fotósokkal, hogy ne várják a királynőt.

Az eseményre idén a BBC egyik műsorvezetőjét, Huw Edwards-ot is meghívták, aki óriási megtiszteltetésnek tartotta ezt, de nagyon sajnálta, amiért az uralkodóval nem találkozhatott.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra