Létrehozva: 2019.12.15.

Komoly döntést hozott Gelencsér Timi, ez lesz a sorsa a lakásának

Az Exatlon újdonsült riportere nemrég fejezte be az álomotthonának a csinosítgatását, azonban mégsem költözik be az ingatlanba.

Hónapok óta dolgozott az új lakásán Gelencsér Tímea, azonban végül úgy döntött, mégsem költözik be. Az egykori szépségkirálynő inkább kiadásra kínálja az ingatlant, ugyanis az Exatlon közelgő forgatása és a rengeteg munkája miatt nem tudná kihasználni az álomotthonát.

Fotó: Sulyok László

„Szinte soha nem vagyok a lakásban, mert korán elindulok, és későn érek haza, ráadásul nagyon szeretek otthon lenni, és mivel ott van anya, nem nekem kell főzni, mosni, takarítani, és valahogy a szobámban a ruhák is mindig elpakolódnak” – kezdte Timi magyarázni a döntése okát, majd hozzátette: akkor fog csak beköltözni a lakásba, ha megtalálja az igazit, akivel szívesen összebútorozna.

„Majd ha eljön a pillanat, hogy valakivel összeköltözzek, akkor jól jön a lakás” – jelentette ki az ismert szépség.

Fotó: Gelencsér Tímea / Instagram

 

origo.hu

Hihetetlen dráma után jutott újra BL-döntőbe a Győr

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

Ennyian vonulnak a Békemeneten: „Mi már áradunk”

vg.hu

Bukás lehetett Azahriah tripla koncertje a Puskásban – csillagászati összegek derültek ki

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mandiner.hu

Tucker Carlson: Ukrajna eltűnhet a térképről

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló