Létrehozva: 2019.10.22.

Csúnyán átverték a magyar sztáranyukát, káosz uralkodik az otthonában

Tücsiéknek nem volt szerencséjük a kivitelezővel, aki a házukat építette.

Nincs könnyű helyzetben Tücsi és vőlegénye! A család alig pár hónapja költözött be új otthonukba, azonban az álomból gyorsan rémálom lett. A sztáranyuka elmondása szerint a kivitelező cég ahol tudta, kispórolt mindent a házból, így most a beázással küzdenek.

Tücsi rettenetesen el van keseredve a történtek miatt, főként azért, mert pár hónapos kislányukkal, Narával kell ezt a borzalmat átélniük.

„Hamarosan mesélünk az építkezésről, csak közben próbáljuk intézni a dolgokat, mert egyre jobban ázunk be, és még kerítésünk sincs, de szakadék az van mellette” – fakadt ki Tücsi, aki korábban azt is elárulta, hogy a kivitelező cég mit művelt velük.

„Nagyon megszívtuk az építtetőnkkel. Ahol tudott, át akart minket verni, és amit tudott, kispórolt. Úgyhogy mi mostanában tuti nem építkeznénk!” – mondta a sztáranyuka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra