Létrehozva: 2019.06.26.

Friss hír érkezett Demjén Ferenc állapotáról

Öt hét teljes hírzárlat után fantasztikus hírt kaptunk Demjén Ferencrõl: már fogadhat látogatókat és a kórház kertjében is sétálgathat.

Rajongók ezrei várják a híreket a hosszú hetek óta betegeskedő Demjén Ferenc állapotáról. Az utóbbi időben azonban hírzárlatot rendeltek el vele kapcsolatban, így a rajongói csoportokban különféle álhírek kaptak szárnyra, melyeket a menedzsment rendre cáfolni kényszerült. A %RIPOST%, most első kézből kapott jó híreket a legendával kapcsolatban, hiszen legjobb barátai, Frenreisz Károly és Horváth Charlie a napokban meglátogatták a rehabilitációs intézetben, ahol jelenleg is ápolják.

"Pár napja megtörtént, amire vártunk: megcsörrent a telefon, és végre meglátogathattuk Rózsit. Charlie-val azonnal autóba is ültünk, és egy igazán jó hangulatú órát töltöttünk el hármasban”

– kezdte lapunknak Frenreisz Károly, akit több mint 50 év barátság fűz Rózsihoz.

"Azt tapasztaltam, hogy jól halad a kettős rehabilitáció, amire a korábbi csípőműtétje és a május eleji agyérgörcse miatt van szükség.

A hangulata jó, és nemcsak az orvosai, de szerencsére ő is mindent megtesz a gyógyulása érdekében.

Persze a rehabilitáció nem megy egyik napról a másikra, és idő kell még ahhoz, hogy újra a régi legyen, de én biztos vagyok benne, hogy egyre jobb és jobb híreket kapunk majd róla a következő hetekben”

- mesélte a zenész, aki a %RIPOST% napilap szerdai számában hosszabban is mesélt a látogatásról, és az is kiderül, rajongói mivel lepik meg Rózsit.

origo.hu

Őrjöngve szidta a bírót a Bayern sztárja, Kassai Viktornak is üzent a BL-kudarc után

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője