Létrehozva: 2019.04.16.

Fordulat Kökény Attila vesztegetési ügyében, nagy bajba került a sztár

Foghatja a fejét a Megasztár egykori ezüstérmese. Könnyen lehet, hogy nem ússza meg pénzbüntetéssel a reptéri ügyét...

Nem lélegezhet fel Kökény Attila! Az énekest április 5-én ítélték el hivatali vesztegetés miatt, egymillió forintos pénzbüntetést kapott. Bár a zenész nem érezte magát bűnösnek, beletörődött az ítéletbe.

Ám könnyen lehet, hogy Kökény nem ússza meg pénzbírsággal. A Központi Nyomozó Főügyészség Közleménye szerint ugyanis a vádhatóság nem elégedett a bíróság ítéletével, számos vádlott esetében súlyosbításért fellebbeztek a reptéri vesztegetési ügyben – írta meg a Blikk.

 

Kökény akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat!

A kötelességszegéssel, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt hozott ítélet ellen a Központi Nyomozó Főügyészség már a tárgyaláson négy vádlott esetében jelentett be fellebbezést.

A Budapest Környéki Törvényszék a 2019. április 5. napján kihirdetett ítéletével a váddal egyezően állapította meg mind a tizenhárom vádlott bűnösségét, azonban a büntetés kiszabásánál hat vádlott esetében az ügyészi indítványhoz képest lényegesen enyhébb büntetéseket szabott ki, ezért a vádképviseletet ellátó ügyész a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt négy volt pénzügyőr vádlott esetében már a tárgyaláson fellebbezést jelentett be hosszabb tartamú szabadságvesztés és magasabb összegű pénzbüntetés kiszabása érdekében.

Emellett, két személy, köztük egy, a médiából ismert zenész terhére a jogorvoslati nyilatkozatra fenntartott három munkanapon belül a kiszabott pénzbüntetés mellett felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért fellebbeztek – írja a zenész neve említését mellőzve a vádhatóság.

A többi vádlott esetében az ítéletet az ügyészség tudomásul vette.

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján

life.hu

Felismered egy idézetből, melyik filmre gondoltunk? Kvíz

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja