Létrehozva: 2019.03.07.

A Ripost úgy tudja: Ide temetik Koós Jánost

Egy bennfentes elárulta, hol lesz pontosan a Táncdalfesztivál királyának végsõ nyughelye.

Úgy tudni, a Farkasréti temető művészparcellájába temetik majd el Koós Jánost.

Lapunk információja szerint a gyászoló család azt szeretné, ha az énekest Hofi Géza sírjának közvetlen közelében helyeznék végső nyugalomra, így egymás mellett nyugodna a két nagy nevettető. Más lehetőség nagyon nincs is, kevés ugyanis a szabad hely a művészparcellában!

„Az természetes, hogy Koós Jánost a Farkasréti temető művészparcellájában helyezik majd végső nyugalomra, hiszen hazánk legnagyobb színészeit, énekeseit mind ide temették. Biztos forrásból tudom, a család arra készül, hogy a legendás kabarékirály, Hofi Géza mellett legyen majd Koós sírja. Bár a temetés időpontját még nem lehet tudni, már megkezdődtek az előkészületek” - árulta el lapunknak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.

Természetesen kilátogattunk a Farkasréti temetőbe, hogy megnézzük, valóban van-e esély arra, hogy Hofi mellé temessék Koóst. Bár a nagy nevettető mellett közvetlenül nincs már szabad hely, néhány méterrel arrébb akad üres terület, így megvalósulhat a család kérése.

Ha érdekel, még hova temethetik a táncdalénekest, keresd a %RIPOST% csütörtöki lapszámát.

Friss: A család csütörtökön az MTI-vel tudatta a végső búcsú dátumát is, a közleményt ide kattintva olvashatjuk el.

 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra