Létrehozva: 2019.01.22.

Pokoli fájdalom: szembe kell néznie megnyomorítójával a Neoton Família dobosának

Elõször néz gázolója szemébe az egykori dobos.

Több mint egy éve a zebrán gázolták el a Neoton Família egykori dobosát, Bardóczi Gyulát, de még mindig nem épült fel teljesen súlyos sérüléseiből. A zenész pokoli fájdalmakat élt át, a jobb lába zúzódott, s az is csak másodperceken múlt, hogy a felesége megúszta 2017. november 21-én a gázolást.

A korábban gázolásért már büntetett vádlott be sem hajthatott volna a belvárosi útra, ahol a zebra felénél járó zenészt elgázolta, majd a baleset után azonnal elmenekült a helyszínről.

"Láttam, hogy jön a kocsi, kiabáltam, hogy mit csinálsz?!, de már repültem is. A gázolómat egy másodpercre sem láttam, a bíróságon találkozunk először nemsokára" – árulta el a Blikknek a Neoton legendája, aki sokkot kapott. Csupán arra emlékszik még, hogy lehúzták az úttestről. A gázolástól a feje, a háta és mindkét lába megsérült, eltörött a szárkapocs-, a sarok- és a bokacsontja.

"A mentők szerint a vastag kabátom és a vak szerencse mentette meg az életemet. Miután kijöttem a kórházból, sokáig mankóval jártam, de még most is sántítok, kezelésekre járok, és a fájdalom sem szűnt meg. Az orvosom már így is csodát tett, de sajnos műtét sem segíthet, mert elmozdult ez meg az a lábamban. Most is szteroiddal injekcióznak" – összegezte állapotát a zenész.

Csak azt kívánom neki, hogy szenvedjen annyit, amennyit én

– mondja a dobos. A győri férfi korábban már volt büntetve, más autórendszámmal ellátott, biztosítás nélküli kocsival gázolt. Ezúttal csak azért került kézre, mert szemtanúk megjegyezték a rendszámot, ez alapján a lakhelyénél megtalálták a Fiat Puntóját. V. Zs.-t segítségnyújtás elmulasztásával és gondatlanságból elkövetett közúti bűncselekménnyel vádolják.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Mikes Anna: „Nagyon jó érzés, hogy amit felépítettem, az most visszavárt engem”

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó