Létrehozva: 2018.11.12.

Minden titkolózás ellenére kiderült, ki Freddie szerelme

A Sztárban sztár fellépõje semmit nem akar a magánéletérõl megosztani, mint kiderült, szerelme minden vasárnap ott áll a show-mûsor színpadán...

Freddie a hírek szerint A Nagy Duett próbái alatt összejött egy csinos táncoslánnyal, Samai Dórával, még 2016-ban. Ám azóta semmit nem lehetett tudni arról, hogyan alakult a kapcsolat - egészen eddig...

A Bors szerette volna megkérdezni a Sztárban sztár szereplőjétől, hogy mi a helyzet vele és a szerelemmel, de Freddie azt üzente a produkció sajtósán keresztül, hogy semmilyen ma­gánéleti témában nem kíván nyilatkozni.

A műsor előtt a büfében álltunk sorba, amikor az előttem álló hölgyhöz odajött az egyik táncoslány, akiről kiderült, hogy a gyermeke.

A szép barna lány megállás nélkül Freddie-ről áradozott. Látszott, mennyire izgul érte, és mennyire büszke rá. Sugárzott belőle a szerelem

– mondta a Borsnak a műsor egyik vendége, aki ekkor jött rá, hogy az énekes hétről hétre együtt szerepel a kedvesével.

Ezután már nem volt nehéz azonosítani, hogy a 2016-ban említett lány és a műsorban szereplő szépség egy és ugyanaz. A fiatalok már három éve egy párt alkotnak. Ám a műsor alatt és a szünetekben kerülik egymást a stúdió azon részein, ahol az újságírók és a fotósok láthatják őket. Ez lehet az oka, hogy eddig senkinek nem tűnt fel, hogy ők ketten még mindig együtt vannak.

A pár egyébként csak a nyilvánosság előtt titkolózik, Dóri Facebook-oldalán rengeteg közös emlék elevenedik meg. A közzétett fotók pedig azt bizonyítják, hogy Freddie igazán családcentrikus. Több olyan kép is látható, amelyen a szülőkkel kirándulnak, vacsoráznak a fiatalok.

Egyik képük alá egy ismerősük ezt írta: „Egy alternatív univerzumban ti ketten a legszebb pár vagytok.”

Dóri a legutóbbi show közben is posztolt. Azt írta Freddie képe mellé: „együtt táncolunk, énekelünk, legszebb ősz”.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja