Létrehozva: 2018.07.04.

Elképesztő összegért árulják Somló Tamás egykori villáját!

A két éve elhunyt zenész eredetileg azért vette a mesés környezetben található budai ingatlant, hogy ott pihenhesse ki a koncertek fáradalmait, ám erre már nem volt lehetõsége.

Nem mindennapi hirdetésére bukkantunk a legnagyobb internetes ingatlanos portálon.

Somló Tamás egykori villáját árulja a családja, amit a 2016-ban elhunyt zenész  a Lokál szerint még évekkel ezelőtt azért vásárolt, hogy a koncertek utáni fáradalmakat zöldövezetben pihenhesse ki.

A borostyánnal benőtt budakalászi villának izgalmas története van: az ingatlant még Bárczy Dezső államtitkár építtette a két háború között, majd fia, Bárczy János író használta.

Somló egykor úgy tervezte, hogy lánya édesanyjával, Gyöngyvérrel felújítják a kúriát, és közös gyermekükkel, Lilivel egyszer majd odaköltöznek. Erre sajnos már nem kerülhetett sor, az LGT frontembere két éve, július 19-én feladta a gyilkos kór elleni küzdelmet.

A házat a jelek szerint így már a család sem kívánja megtartani, így most 130 millió forintos irányáron árulják azt.

Habár a 2500 nm telken fekvő három szintes, 320 nm-es ingatlan belül teljes felújításra szorul, értő kezekben a környék gyöngyszeme válhat belőle.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja