Létrehozva: 2018.05.29.

Új fotókkal rukkolt elő a leszbikus magyar színésznő megvert szeretője

Krencsey Hella újabb bizonyító erejû fotókat, és egy elképesztõ történetet osztott meg a közvéleménnyel.

Újabb fotókat osztott meg a weboldalán Krencsey Hella, az a fiatal nő, aki nyolc éven át volt az ország egyik legismertebb színésznőjének élettársa. 

A lány régóta állítja, hogy egykori kedvese a kapcsolatuk alatt többször is brutálisan bántalmazta őt, ám ő ennek ellenére mégis mindig a nő mellett maradt. 

Hella most a blogoldalán osztott meg újabb fotókat és egy történetet, amit készülő könyvében is olvashatnak majd az érdeklődők.

"Mindig minden ugyanúgy zajlott. Megtörtént, megbánta, jött a végtelen csend, a "hogyan tovább?", aztán Õ elment, én napokra a lakás foglya maradtam (az én testemen ordítottak a bántalmazás jelei és egyikünk se akarta, hogy ezt mások lássák), aztán hazajött, főzött nekem, a konyhában festett (többnyire rólam-nekem), szöveget tanultunk, filmet néztünk. Pontosan úgy, mintha mi sem történt volna.

Ha meg mertem szólalni, hogy "nagyon fáj", akkor nem válaszolt, nem vett róla tudomást.

Sértődötten hátat fordított a színpad nagyságú ágyában, és pillanatokon belül horkolt. Órákat zokogtam így, de nem akarta meghallani" - írta a bejegyzésében Hella, aki a történethez megrázó képeket csatolt.

Az említett felvételeket megtekintheted IDE kattintva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket