Létrehozva: 2017.12.20.

Kitálalt Klapka lánya: Széthullott a családunk karácsonyra!

A Klapka Üzletházban fogadta lapunk munkatársait Sandy, az elhunyt üzletember legkisebb lánya, aki a tragédia óta vezeti a céget. Nehéz karácsonyra készül a család, de a bolt mégis a nyugalom szigete. Miközben segítettünk az üzletház díszítésében, Sandy izgalmas családi titkokat osztott meg velünk.

Az idei karácsony teljesen más lesz, mint az eddigiek. Klapka György családja először tölti külön az ünnepeket.

Édesapámnak mindig nagyon fontos volt, hogy összegyűljön ünnepelni az egész família. Volt nagy evés, ivás, buli! Most, hogy már nem él, a testvéreim sem jönnek haza Németországból, virtuálisan köszöntjük majd egymást karácsonykor.

A párommal, kettesben töltöm az ünnepeket. Sütünk sütit, lélekmelengető, romantikus napok lesznek ezek" - kezdte a %RIPOST%-nak szomorúan az elhunyt üzletember lánya, aki elmesélte: szerelmét is az apukájának köszönheti.

"Négy éve vagyunk együtt a párommal. Konkrétan édesapámtól kaptam őt ajándékba! Ültünk az üzletház irodájában, és jöttek az üzleti partnereink. Egyszer csak belépett az apukájával a párom. Megláttam, és leesett az állam, és mint megtudtam, ő is valami hasonlót érzett. A munka kapcsán egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ma már együtt élünk. Mivel ő is vállalkozó, tökéletesen megértjük egymást mindenben, maximális támaszai vagyunk egymásnak. Szeretnénk gyereket is, de a jelenlegi helyzet ezt nem engedi meg. Édesapám a halála előtt egy órával felhívott telefonon, és azt kérte tőlem: gondoskodjak az üzletről a legjobb tudásom szerint. És nekem most ez a legfőbb feladatom" - mondta Sandy, aki a Klapka Üzletház alkalmazottjaival is külön karácsonyozik majd.

"Emlékestet tartunk a kollégákkal. Koccintunk, beszélgetünk, és vidám emlékeket elevenítünk majd fel. Igyekszem ezt úgy megteremteni, hogy ne legyen szomorú hangulatú. Minden vásárlónknak egy könyvet adunk ajándékba, apu önéletrajzi kötetét. Ezzel is méltó emléket állítva neki. Az üzletházban családias a légkör továbbra is, és szerencsére fellendült a forgalom! Folyamatosan díszítünk, hogy ünnepi hangulatot teremtsünk" - folytatta az Aranyasszony, aki gyakran kér segítséget elhunyt édesapjától, nem szűnt meg köztük teljesen a kapcsolat.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy tartja a kapcsolatot elhunyt édesapjával Sandy, a %RIPOST% napilap szerdán megjelenő lapszámából megtudhatod ezt is!

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

„Problematikus a viszonya a valósággal” – nahát, krónikus hazudozó lenne a karizmatikus EP-listavezető, az „osztrák Greta Thunberg”?

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik

FÜLES

Megtudtuk, hány nap múlva lesz újra szabad ember Aurelio