Létrehozva: 2017.10.09.

Kínos helyzet: Keményen kiosztotta riportalanyait Jakupcsek Gabriella!

A neves mûsorvezetõ nem finomkodott! Kimondta, amire gondolt, megkérdezte, amire kíváncsi volt!

Miért nem mernek beszélni arról az emberek, hogy hogy vannak? Akik viszont ország-világ elé tárják sikertörténetüket, valóban boldogok? Ez érdekli Jakupcsek Gabriellát.

Bár a tévében nem látni mostanában, Jakupcsek Gabriellával az ország minden táján lehet találkozni. Élvezte a stúdiós munkát, és maradtak is tévés felkérései, de most inkább előadásokat tart, tréningeket vezet. „Országjáró” új tapasztalatait új könyvében foglalja össze. Pedig még egy év sem telt el azóta, hogy megjelent első kötete, a Megúszhatatlan.

"Sok minden kimaradt az előzőből, ezek mind benne lesznek az új könyvemben. De köszönöm, jól vagyok, ha nem így lenne, meg sem írtam volna a másodikat. És te hogy vagy?" – tette fel a kérdést mosolyogva a műsorvezető a Bors riporterének, mint kiderült, nem véletlenül.

"Ez az új könyvem címe" – újságolta Jakupcsek. A mű még csak né­hány napja van az interneten, novemberben jelenik meg, és az új könyvek előjegyzési sikerlistáján máris a hatodik helyen áll.

"Örülök, hogy váltottam, előadásokat, kommunikációs tréningeket tartok, és több alapítvány munkáját is segítem. Jól érzem magam, mert több időm van a családomra, és olyan dolgokra, amiket értékesnek tartok. És ez a kulcsszó. A tréningek és a többi munkám során rengeteg értékes emberrel találkozom. Tévésként korábban bezártak egy kis helyiségbe, pörögtem egész nap, sok hírességgel találkoztam, sok tapasztalatra tettem szert" – mesélte Gabriella.
"Sokat beszélgetek emberekkel, a könyvem címe is erre utal. Az lep meg a legjobban, hogy amikor megkérdezek valakit, hogy hogy van, valamiért fél kifejteni. Ha valaki jól van, mondjuk jól él, akkor nem akar beszélni róla, nehogy baja legyen belőle. Ha rosszul, akkor meg azért nem beszél róla bővebben" - folytatta a műsorvezető.

Gabriella mondandójából könnyen kikövetkeztethető, felfigyelt a Faceboo­kon, YouTube-on, Instagramon sokat szereplő emberekre, köztük akár hírességekre is.

"Az még furcsább, hogy a közösségi médiában so­kan mutogatják ma­gukat, kitárulkozóak, legalábbis annak tűnnek. Ilyenkor kíváncsi vagyok, mi a sztori. Kíváncsi vagyok a sikertörténetre, hogy mitől olyan jó neki? És ilyenkor valahogy lefagy a dolog, nem mondja el. Arra kell rájönnöm, hogy az emberek többsége egyszerűen csak jól prezentálja ma­gát. A végére persze legtöbbször kiderül, hogy ezek azok az embe­rek, akik valamiben nagy hiányt szenvednek. Sokan ismerünk ilyeneket" - mondta Gabriella.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket