Létrehozva: 2017.07.27.

Hujber eddig bírta, ide menekült szentendrei otthonából

A színész, akinek botrányaitól hetek óta hangos a sajtó, hirtelen összecsomagolt és elköltözött feleségétõl. Kiderült, kinél húzza meg magát!

Egy budapesti barátjához költözött szentendrei otthonából Hujber Ferenc, akinek voltak már kisebb-nagyobb botrányai, most viszont óriási bajban van. Eddig kényszerítés miatt vizsgálódott a rendőrség, a napokban pedig egy házkutatás során kábítószert találtak nála. Igaz, ő egy Facebook-bejegyzésben kifejtette, hogy szerinte a fű nem drog.

Ráadásul úgy tudni, felesége, Khell Cynthia eddig bírta mellette, és válni készül.

"Úgy tudom, hogy Feri egy időre elköltözött otthonról. Nem tudom, hogy ez végleges, vagy csak egy kis nyugalmat szeretett volna már, de az biztos, hogy most Budapesten él Szentendre helyett. Egy barátjánál húzza meg magát"

- árulta el a Lokálnak a színész egyik ismerőse.

A lap természetesen megpróbálta elérni az önpusztító életet élő színészt, aki nem reagált megkeresésükre, így egyelőre azt sem lehet tudni, ki lehet az a titokzatos barát, aki befogadta ebben a nehéz időszakban.

 

origo.hu

Szoboszlai Dominikék edzője szívszorító bejelentést tett

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Mikes Anna: „Nagyon jó érzés, hogy amit felépítettem, az most visszavárt engem”

magyarnemzet.hu

A NATO területéről biztosítanák Ukrajna légvédelmét Macron világháborús terve helyett

ripost.hu

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

mandiner.hu

Csípős mémmel szúrt oda Hont András Magyar Péternek és Nagy Ervinnek

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó