Létrehozva: 2017.03.24.

Dagad a Morning Show-botrány: Bosszút akartak állni Balázsékon

A rádiós eddig hallgatott a történtekrõl. Most elmondta az igazságot.

Kiderült, miért kell Reggeli Show-nak hívni Sebestyén Balázsék sok évig Morning Show-ként ismert műsorát, mióta átköltöztek a Rádió 1 stúdiójába.  A rádiós egykori jó barátja a háta mögött védette le ezt a nevet, majd gyorsan tovább is adta a jogokat a Class FM tulajdonosának, Michael McNuttnak. Balázs a pénteki Reggeli Show-ban szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

„Szívesen cáfolnám, de valóban így van” – kezdte Balázs a Reggeli Show-ban. „2014-ben, amikor még jóban voltunk, bement és a hátam mögött levédetett egy olyan dolgot, amihez semmi köze nem volt. Még csak ott sem volt, amikor a Morning Show nevet kitaláltam. Ez az én szellemi termékem” – folytatta a rádiós, aki nem volt hajlandó megnevezni egykori barátját. Szemben a Class FM tulajdonosával, Michael McNuttal, akit szélhámosként emlegetett.  

„Amikor eljöttünk a Classból, az említett két úr nagy erővel dolgozott azon, hogy az online Morning Show-ba közszereplőket ültessenek."

Végighívogattak mindenkit, rengeteg pénzt felkínálva nekik. Azt gondolhatták, így bosszút állhatnak rajtunk.

"Név szerint tudom, kiket kerestek meg, de ők lojalitásból nem vállalták. Elképesztő, hogy az emberi pitiánerség és bosszú meddig képes elmenni. Nem is tudom, miért akartak bosszút állni, hiszen évekig nagyon sok pénzt kerestünk a rádiónak. Nagy szélhámoskodás zajlik itt, de le kell vonni a tanulságot” – árulta el Balázs, aki hozzátette, a történtek ellenére nincsen benne harag.

„Az ügy folyamatban van a szabadalmi hivatalnál. Ott tudják, mi a dolguk, és megállapítják majd, hogy nekünk van igazunk. Ez az eset nem fékezett le minket."

Nem érték el a céljukat

– fűzte hozzá Vadon Jani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket