Létrehozva: 2017.01.11.

Mi történik? Kérdéses Azurák Csaba sorsa!

Egyelõre még semmit sem lehet tudni arról, miért nem indult el idõben Azurák Csaba mûsora! Mi lesz a népszerû mûsorvezetõvel?

A Bors értesülései szerint a TV2 saját honlapján már törölte is Azurák Csaba új műsorát a műsorújságból. Pedig a múlt héten még az 1/1 Azurák Csabával című közéleti műsorról azt lehetett tudni, hogy január 12-én debütál. De nem indul el...

Helyette aznap dupla részt láthatunk majd az NCIS: Los Angeles című amerikai sorozatból, ráadásul nem csak most, a jövő héten is hiába várjuk majd a műsort: a január 19-i adásnapon szintén dupla rész szerepel a TV2 honlapján az NCIS-ből.

Azurák tavaly év elején távozott a Tényektől, akkor azt mondta, végre lesz ideje dolgozni a saját műsorán, amit évek óta fiókban tart. A TV2 már őszre is ígérte a műsort, aztán az elmúlt hetekben kiderült, a megújuló Mokkával egy héten, most indulhat majd.

"A TV2 hírműsorait szeretné megújítani a csatorna, és ehhez igazítaná az új műsorvezetők beiktatását is. A díszlet hónapok óta kész, de azt senki nem tudja, miért nem használják." - mondta el a lap egyik bennfentese.

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

mandiner.hu

Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője