Létrehozva: 2016.09.12.

Meglepő kijelentést tett a prostibotrányba keveredett magyar énekes!

A 90-es évek sztárja a mai napig harcol az igazáért. Azzal védekezik, hogy a hivatásos örömlányok mind a barátai voltak, õ pedig jó szándékú emberként csupán segíteni akart rajtuk...

Bár évek óta húzódó szexbotránya miatt szinte az egész napot a bíróságon tölti, Zsolti, az UFO zenekar frontembere kiáll amellett, hogy a prostitúciónak működnie kell.

A 90-es évek sikercsapatának énekese úgy véli,

a törvényes iparűzésnek jótékony hatásai is lennének, mert kevesebb szexuális bűncselekmény történne.

Õ maga a mai napig harcol igazáért, miután azzal vádolták meg, hogy magyar lányokat futtatott külföldön. Állítja, tette pusztán segítségnyújtás volt, a kéjnők pedig mind a barátai voltak.

"Ezek a lányok a barátaim voltak, és jóindulatból segítettem nekik, amiért egy fillért se tettem zsebre. Utána kapcsolatban maradtam velük, és a kérésükre segítettem a pénzüket jó helyre befektetni"

- magyarázta Zsolti a Lokálnak adott interjújában. A portál épp tárgyalása szünetében csípte el a szebb napokat is megélt sztárt, aki csak egy dolgot bán: a segítségnyújtást.

"Nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Soha senkinek nem segítek többé! De azért ne legyünk álszentek, és ne gondoljuk azt, hogy ez egy mocskos dolog. Talán az jobb,  hogy az utcán árulják a testüket a nők? Ez a legősibb szakma, aminek működnie kell továbbra is, mert bizony jóval kevesebb bűncselekmény történne"

- fakadt ki az énekes, aki két évet töltött előzetesben. Még szerencse, hogy szerelme, Szidónia, a súlyos vádak ellenére is támogatja a rappert, akinek fogalma sincs, hogy mi lesz a per vége...

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik

FÜLES

Megtudtuk, hány nap múlva lesz újra szabad ember Aurelio

FÜLES

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője