Létrehozva: 2016.09.21.

Ilyen nagy a baj? Nem tér vissza a színpadra Csákányi Eszter

Mindenki hallgat a Kossuth-díjas mûvésznõ állapotáról! A Ripostnak sikerült újabb információkat kiderítenie!

A %RIPOST% még augusztus közepén számolt be arról: Csákányi Eszternek le kellett mondania az összes előadását súlyos térdbetegsége miatt. Legalábbis kollégái úgy tudják, beteg lába okozza a fájdalmait. Amikor a Kossuth-díjas színésznőt felhívtuk telefonon, nem szeretett volna bővebb tájékoztatást adni állapotáról. Mindenki bízik abban, hogy az elismert művész mihamarabb visszatérhet a színpadra, de egyelőre senki sem tudja: sikerült-e a gyógyulás útjára lépnie.

A Magyar Állami Operaháznak egyelőre még nincs információja arról, mikor tér vissza a Billy Elliot című nagy sikerű musicalbe a színésznő, melyben a nagymama szerepét játssza Bencze Ilonával és Hűvösvölgyi Ildikóval felváltva.

A Pintér Béla Társulat pedig hírlevélben közölte még augusztusban, hogy négy darabot is levesznek a repertoárjukról a színésznő betegsége miatt: a BÁRMIBÁRMIKOR, a Titkaink, A 42. hét és a Fácántánc ősszel elmaradnak. A társulat honlapja szerint november 21-én teszik vissza a műsorra a Titkaink című előadást, talán ekkorra már meggyógyul a művésznő.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra