Létrehozva: 2016.08.20.

Gyilkosok közé zárná az állatkínzó gyerekeket Molnár Anikó!

Az egykori Nagy Õ fel van háborodva a fiatalabb generáció féktelenségén, egyesek elvetemültségén.

Nincs pardon, Molnár Anikó kegyetlenül megbüntetné az állatkínzó gyerekeket. Az egykori Nagy Õ a %RIPOST% megkeresésére elmondta, nem találja a szavakat a legújabb gyomorforgató kínzás hallatán.

A napokban bejárta a sajtót annak a kölyökkutyának a híre, akit egy tizenhét éves lány drogozott halálra. A nevelőintézetben élő fiatalkorú prostituált egy huszonkét éves fiú kutyáját lopta el, aki sokáig azt hitte, néhány hetes kutyája csupán elkóborolt.

"Elfogytak a szavak, a felháborodás itt már kevés. Egy idősebb, az élet által meggyötört embernek sem tudnám ezt megbocsátani, de egy fiatal lánynak, akit még semmi borzalom nem érhetett, főleg nem" - kezdte a %RIPOST%-nak feldúltan Anikó.

Fogalmam sincs, milyen rejtett agresszió van a mai fiatalokban, hiszen az utóbbi időben egyre több ilyen eset kerül napvilágra.

Az állatszerető híresség elmondta, ha rajta múlna, tantárggyá tenné az állatvédelmet, és állatkínzást ábrázoló fotókkal és videókkal rettentené el a gyerekeket attól, hogy hasonló szörnyűségeket tegyenek.

A sokkterápia szerintem használna, de ha valaki így is ilyesmire vetemedne, akkor keményebb eszközökhöz kell folyamodni.

Egyszer láttam egy dokumentumfilmet, amelyben a problémás fiatalokat rossz fiúk közé, igazi amerikai börtönökbe zárták. Volt, aki ki sem bírta a kiszabott egy hónapot, és zokogva jött el onnan, a nagy részük viszont soha többé nem követett el semmit."

Anikó egyébként úgy gondolja, ha ugyanazt kapnák büntetésül a bűnözők, mint amit ők maguk tettek másokkal, idővel biztosan kevesebb lenne a bűncselekmény.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik