Létrehozva: 2016.08.23.

Damu Edina agyrázkódással is kiszökött a kórházból

Saját felelõsségére távozott, pedig bordatörése is volt.

Damu Edina elhagyta a kórházat, s ezzel nem kis aggodalmat okozott a családjának - írta a Blikk. Damu Roland, a börtönviselt színész feleségét csütörtökön vitték kórházba, mert valaki megverte egy tartozás miatt.

A lap úgy tudja, hogy Edinát orvosai marasztalták, hogy feküdjön, pihenjen még ott, ám ő saját felelősségére távozott. Edina azonban nem így mesélte a történteket.

Megröntgeneztek és a szememet is megvizsgálták. Megállapították, hogy agyrázkódásom van, valamint a bordám is megrepedt. Azt mondták, pihenjek, de nem tartottak bent. Bár hatalmas fájdalmaim vannak, fájdalomcsillapítót nem írtak fel.

Remélem, hamarosan jobban leszek, mivel jövő hétfőn már kezdenem kell a pékségben, ahová felvettek. Sőt ezen a héten már takarítanom is kellene, de ilyen fájdalmakkal nem tudok.

Már várom, hogy legyen keresetem, és majd nem okoz gondot a bevásárlás sem – magyarázta Edina, aki azt is elárulta, hogy rendeződött a viszonya a családjával. Bár korábban nem látták szívesen a nővére házában, ma már tárt karokkal várják, hogy meglátogassa lányát, Maját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket