Létrehozva: 2016.07.19.

Prostibotrány: kirúgják a Magyarország Szépe közönségdíjasát?

Sarka Kata is megdöbbent, amikor tudomást szerzett az esetrõl. Biankát a vádirat szerint 2011 végén, 17 éves korában egy luxushotelbe közösülésre közvetítették ki.

Bár a szépségverseny előtti napokban lett volna rá lehetősége, hogy elmondja a szervezőknek, van a múltjában egy olyan szakasz, amiről nem szívesen beszél a nyilvánosság előtt, Dézsányi Bianka nem mondott semmit, inkább hallgatott.

A Bors in­for­mátora, és a laphoz eljuttatott vádiratrészlet tanúsága szerint a lány egyike azoknak a hölgyeknek, akik érintettek a híres prostiügyben. Répás Lajos a vádhatóság szerint három éven keresztül közvetített lányokat gazdag férfiaknak.

A Bors megkereste Sarka Ka­tát, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetőjét, aki nagyon meglepődött a hallottakon.

"Erről nem volt tudomásom! A felkészítőtáborban volt egy beszélgetés valamennyi részt vevő lánnyal, amikor megkérdeztem, van-e bárkinek bármi mondandója, amiről jobb, ha tudok, természetesen nem jelentkezett senki. Ugyan nem kértünk tőlük erkölcsi bizonyítványt, de ez ütközik a verseny szabályzatával.

Amennyiben bebizonyosodnak az állítások, akkor Dézsányi Biankát kizárom a versenyből, és a nyereményeit is visszavesszük.

Ez esetben a Nakama&Partners Kft. és a Magyarország Szépe Kft. is élesen elhatárolódik a hölgytől" - mondta Kata.

origo.hu

Itt van Putyin súlyos döntése

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Szoboszlai miatt egymásnak ugrottak; könnyek szöktek Klopp szemébe

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

travelo.hu

Lerántjuk a leplet a magyarok kedvenc strandételéről!

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, így hajolt a kamerába Gáspár Evelin

FÜLES

"A szerelem szépít" - Tóth Gabi szelfije felrobbantotta a netet!

FÜLES

Elege lett férje zsarnokoskodásából: Ezért vált el a sztárpár

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi