Létrehozva: 2016.03.21.

Súlyos beteg Damu Rolandék születendő babája

A színész azt állítja, hogy a felesége alkoholproblémái miatt a lányuk betegen fog megszületni, és Edina hasa is zsugorodni kezdett.

Egyre drámaibbnak tűnik Damu Roland születendő lányának sorsa. A színész felesége ugyanis súlyos alkoholproblémákkal küzd, a gyámügy ezért el is veszi tőlük a babát, amint megszületik, és valószínűleg egészségügyi gondjai is lesznek a picinek.

Már most tudni, hogy alkoholszindrómával születik meg, és még ki tudja, milyen bajokkal

- mondta a színész a Borsnak a kislányáról.

További aggodalomra ad okot, hogy a börtönviselt Damu szerint Edina pocakja zsugorodni kezdett, annak ellenére, hogy a nő hetedik hónapban jár.

"Az elmúlt négy hétben folyamatosan ivott, négy napon át nem evett, nem nő a hasa, ag­gasztó az állapota."

Damu éppen ezért szeretné, ha állami gondozásba kerülne a pici a születése után, hiszen sem a felesége, sem ő nem tudnak róla gondoskodni megfelelően.

"Nem azért szólalok meg, mert áztatni akarom a feleségemet, egyszerűen nem tudom már, hogy kihez fordulhatnánk. Ki tud segíteni Edinán, ki menti meg a gyermekemet? Minden erőmmel azon va­gyok, hogy összeszedjem ma­gam anyagilag, legyen egy saját lakásom, és akkor kérhetem a kislányom felügyeleti jogát. Addig viszont, ha nem vigyáz rá az állam, akármi baja eshet, mert az a nő, akit feleségül vettem, és akit nagyon szerettem, egyszerűen nem alkalmas és méltó már arra, hogy a kicsi közelében legyen. Mert veszélyes rá és önmagára is"

- zárta drámai vallomását.

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra