Létrehozva: 2016.03.09.

Adásonként ennyiért szakértettek a zsűritagok A Dalban!

A Ripost megszerezte A Dal zsûritagjainak szerzõdését, melybõl kiderül, mekkora összegért vállalta a négy ítész a szereplést a hat élõ adásból álló produkcióban!

Teljesen kicserélt zsűrivel és átalakított formában jelentkezett az MTVA nemrég befejeződött produkciója, A Dal. Az új formátum jól vizsgázott, a hat élő adásból álló show alapvetően pozitív kritikákat kapott. Sokan voltak kíváncsiak arra, hogy az új négyes - Zséda, Frenreisz Károly, Pierrot és Both Miklós - milyen feltételekkel "szakértett" a műsorban, mely arról döntött, ki képviselheti hazánkat az idei, stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. Főleg persze, hogy mennyiért?

Nos, a %RIPOST% által megszerzett szerződésekből feketén-fehéren kiderül az összeg, mely - bár zsűritagonként kicsit változó - átlagosan 400.000 Ft, adásonként.

A szerződés feltételeiről sikerült szóra bírnunk az egyik zsűritagot, Pierrot-t, aki a következőket mondta:

„Ez egy egyszerű szakértői díj, amit a szakmai véleményünkért kaptunk. Igaz, hogy mindezt a tévé képernyőjén tettük, de ez teljesen más típusú munka volt, mint a kereskedelmi csatornák tehetségkutatóiban. Itt szigorú szakmai szempontok alapján véleményt formáltunk, és nem azért ültünk ott, hogy a show részei legyünk.”

A fizetés, amit a munkánkért kaptunk, egyáltalán nem kiemelkedő juttatás. Ennek az összegnek a többszöröse is szóba került, amikor kereskedelmi tévék hívtak zsűritagnak.

A kiderült összeg tehát ismert, azt pedig, hogy a zsűritagok "megérték-e a pénzüket", innentől minden néző maga eldöntheti!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: merényletet terveztek Zelenszkij ukrán elnök ellen

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra