Létrehozva: 2016.02.01.

Titokban megfigyelik Lajcsit?

Miután a szabadlábra helyezése nem jogerõs, valószínûleg továbbra is civil ruhás nyomozók figyelhetik és követhetik Galambos Lajos minden egyes lépését.

Ugyan már nincs a rácsok mögött Galambos Lajos, de ez nem jelenti azt, hogy nem kerülhet vissza oda, és nem nyomoznak továbbra is utána. Az ügyészség fellebbezett Lajcsi kiengedése ellen, így a másodfokú ítélet megszületéséig a hatóság továbbra is kiemelt figyelmet szentelhet neki a Színes Ász információ szerint.

"Elképzelhető, hogy továbbra is megfigyelik az illetőt. Hogy a jogerős szabadlábra helyezésig mennyire tartják figyelemmel, azt kizárólag a nyomozati vezető joga eldönteni, erről azonban sohasem adnak információkat. Szakmai szempontból tehát azt tudom mondani, hogy az ilyen jellegű megfigyelések a nyomozás kezdetével jellemzőek, de - mint említettem - nem minden esetben kizárt, hogy később is sor kerül rájuk. Ugyanakkor azt sokkal inkább lehetségesnek tartom, hogy újra kihallgatják majd a gyanúsítottakat, és a régebbi vagy az újonnan felmerült tanúkat" - mondta a lapnak Tarjányi Péter biztonságpolitikai és rendőrségi szakértő.

 

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

Gyurcsány Ferenc a térségünkből egyedüliként bekerült a világ legrosszabb vezetői közé

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője