Létrehozva: 2016.02.26.

Összeesküvés miatt esett ki A Dal énekesnője?

Pierrot, a verseny egyik zsûritagjának a szájából egy kétértelmû mondat hangzott el Agárdi Szilvi kiesésével kapcsolatban.

Az alig látó Agárdi Szilvia nem csak a látók világában mozog bizonytalanul. A zene világában, A Dal középdöntőjében is elbizonytalanodott.

Szombat éjsza­ka, a Petőfi TV-n A Dal háttérműsorában Pierrot szájából elhangzó mondat alaposan összezavarta. A műsorvezető arról beszélgetett a zsűri tagjával, hogy milyen erős volt a mezőny az elődöntőben.

"Ez akkor derült ki, amikor ott állt az egyik oldalon a már bejutott csapat, a másikon a még nem bejutott csapat. Akkor láttuk, hogy olyanok is maradtak ki, akiket nagyon-nagyon sajnálunk."

Már nem etikátlan elmondani, hiszen ki­esett, hogy nagyon szurkoltam Agárdi Szilvinek, hogy ő bekerüljön ebbe a körbe. Így egy esélyes produkciót ejtettünk ki véletlenül

- felelte, majd a Bors bunda felvetését elutasította.

 "Nem kívánok ostoba összeesküvés-elméleteket kommentálni."

Az énekesnő pedig szomorúan vette tudomásul, hogy számára vége A Dalnak.

"Hittem benne és a közönség is. Sokan gondolták, hogy a dal esélyes a győzelemre. Sokat jelentett nekem, úgy gondoltam, ebben a dalban nagyon sok van és bennem is. Rengetegen írták, hogy lúdbőrösek lettek, amikor hallgatták. Úgy láttam, a zsűri is kedveli, de amikor egyikük azt mondta, hogy véletlenül ejtettek ki, az összezavart"

mondta  a napilapnak az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

life.hu

Pucérruhában tündökölt Jennifer Lopez a MET-gálán

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival