Létrehozva: 2015.12.14.

Veszélybe került a népszerű magyar tehetségkutató sztárzsűrije

Jelentõs változásokra készül az MTVA, a csatorna ugyanis egyes pletykák szerint azt fontolgatja, hogy megszabadul A Dal jól bevált zsûritagjaitól, és Csiszár Jenõt, Rákay Philipet, sõt Rúzsa Magdit is lecseréli. Az, hogy helyettük kik bírálják majd az Eurovíziós Dalfesztiválra készülõ énekeseket, egyelõre rejtély...

Öt év után nem várt lépésre szánták el magukat A Dal című népszerű magyar tehetségkutató műsor készítői. A legújabb híresztelések szerint ugyanis Rákay Philip mellett Csiszár Jenőtől is boldogan megválnának, sőt, még az is lehet, hogy az egyetlen női zsűritagnak, Rúzsa Magdinak is távoznia kell.

A döntés már csak azért is meglepő, mert Rákay hosszú éveken át volt a Magyar Televízió csatornáinak felügyelője, intendáns programigazgatója, később pedig az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese lett. Bár az egykori zenetévés nemrég úgy döntött, hogy négy és fél év után távozik a csatornától, semmi nem indokolta, hogy veszélybe kerüljön képernyős szereplése.

Csiszár Jenő eltávolítása pedig legalább ennyire meglepő lenne, a Bors informátora azonban úgy tudja, hogy rá sincs már szükség. Helyét a legendás rockzenész, Frenreisz Károly veheti át, aki azonban mit sem tud a nem várt lehetőségről. Úgy látszik tehát, hogy

nagy a káosz és sok a kérdőjel a január 23-án startoló hazai dalválogató körül.

A Bors azonban még azt sem tartja kizártnak, hogy az egyetlen női zsűritagot, Rúzsa Magdit is kipaterolják a műsorból, helyette Zséda értékelhetné az Euróvíziós Dalfesztiválra készülő előadókat.

A negyedik megüresedett ítészi székbe pedig  - Pierrot helyett - egy underground zenész ülhet, nevét azonban egyelőre homály fedi.

És hogy milyen választ adott a pletykákra a nem várt cserére készülő csatorna?
Nos, semmi konkrétat.

„Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarjuk ezeket az információkat. Türelmet kérünk, hamarosan lesz egy sajtótájékoztató, ahol minden újdonságról beszámolunk”

- szögezte le a sajtóosztály munkatársa.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik