Létrehozva: 2015.11.21.

Döntött a Kúria Som-Balogh Edina pornóperében

A Barátok közt egykori sztárját borzasztóan kínos helyzetbe hozta egy férfiaknak szóló magazin. Egy meztelen nõi testre montírozták a fejét és címlapra került. A botrányos ügyben most megszületett a Kúria ítélete.

Még nem zárult le teljesen Som-Balogh Edina kálváriája, de nagyon úgy tűnik, a Kúria a színésznő mellett áll. A Barátok közt ex-sztárjában még mindig forrnak az indulatok, ha arra gondol, milyen gátlástalan dolgot művelt vele a pornómagazin még évekkel ezelőtt.

Soha nem fotóztak ocsmány magazinba! Terhes voltam, amikor a mocskos pornómagazin miatt járnom kellett a bíróságra. Nem bírtam idegekkel, végül mindent a férjemre bíztam

- kezdte a Borsnak Edina, akinek párja keményen küzdött kedvese jogaiért.

"Bepereltük a lapot, én és a Barátok közt is, mert használták a sorozatbéli nevemet, a Kingát. Annyira megdöbbentette a bírót is ez a mocskos ügy, hogy hogy első fokon szokatlanul komoly kártérítést ítéltek meg" - folytatta a színésznő, akinek 5 milliót a kiadótól és 5 milliót a szerkesztőnőtől kellett volna kapnia, ám a cég közben kényszertörlés alá került, így képtelenek voltak behajtani a megítélt összeget. Az ügy másodfokra került, miszerint a szerkesztőnőt felmentette a bíróság, sőt még Edinának kellett volna fizetnie 700 ezer forint perköltséget.

"Azonnal jogorvoslatért fordultunk a legfelsőbb bírói testülethez, a Kúriához. Igazunk lett, hatályon kívül helyezték a másodfok döntését" - tette hozzá Edina. Újra fogják tárgyalni az ügyet, de szinte egészen biztos, hogy Edina fog nyerni a perben.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük