Létrehozva: 2015.10.24.

Fábry Sándor alkoholistának nevezte Fodor Zsókát

A mûvésznõt vérig sértette a humorista, amikor mûsorában egy igencsak ízléstelen poént sütött el. Zsóka teljesen kikészült a történtek miatt.

"Van, amikor az élet találkozik a szereppel" - hangzott el egy évekkel ezelőtti adásban Fábry Sándor szájából, aki talán fel sem fogta, mennyire megbántotta Fodor Zsókát ezzel a bizonyára viccnek szánt mondattal.

Történt ugyanis, hogy a Barátok közt egykori Magdi anyusa egy pityókás bejárónőt alakított a színpadon, Oszter Alexandrával játszott egy darabban. A csinos sztár pedig elhozta a kiskutyáját is a bemutatóra, és az előadás alatt az ebet bezárta az öltözőbe. A rosszcsont jószág azonban valahogy felszökött a színpadra, amit Zsókának muszáj volt egy poénnal kimagyaráznia a nézők előtt.

Amikor megláttam, azt mondtam: úgy látszik, túl sok "teát" ittam, már kiskutyát hallucinálok! Azzal felkaptam, és kivittem Alexandra kutyusát a színpadról. A nézők dőltek a nevetéstől

- mesélte a Borsnak a színésznő, akit szíven ütött Fábry poénja.

"Nem mennék el az ital temetésére, de csak társasági iszogató vagyok. Rám egyáltalán nem jellemző a piálás, mint néhány kollégára. Az én megítélésem nem ilyen, ezért is lettem nagyon dühös Fábryra" - tette hozzá Zsóka, akitől telefonon keresztül kért bocsánatot a humorista.

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása osztrák szemmel: BYD, CATL és a selyemút

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik