Létrehozva: 2015.09.23.

Farkasházy 202 ezer forintért kergeti Andy Vajnát

Farkasházy Tivadar a Fõvárosi Törvényszékhez fordult, mert a producer még nem fizette ki annak a pernek a költségeit, amit több mint fél évvel ezelõtt jogerõsen elvesztett a humoristával szemben.

Farkasházy Tivadar végrehajtást kért Andy Vajna ellen. 202 ezer forintot szeretne behajtatni a humorista a Fővárosi Törvényszék segítségével. A tárgyalás után Teddy ügyvédje perköltség-biztosítékot kért a  kormánybiztostól, aki vélhetően megsértődött a feltételezésen, hogy nem rendezné a számlát és kijelentette, hogy  ennyit a mellényzsebéből kifizet.

Milyen ügy vezetett idáig?

Farkasházy Tivadar két és fél éve a Heti Hetesben azt mondta a kormánybiztosról: "Vajna úgy beszél, mintha minden dolga rendben lenne Amerikában, s nem véletlenül nem megy vissza." Emiatt a producer kétmillió forintos kártérítést követelt. Azonban a pert év elején elvesztette a Heti Hetes sztárjával szemben,  s arra kötelezték hogy fizesse a per költségeit - írta a Blikk.

Azonban ez a mai napig nem történt meg, így Farkasházy végrehajtást indított Vajna ellen,

és reméli, mihamarabb megkapja ezt a bizonyos 202 ezret.

Andy Vajna a Blikk megkeresésére azt nyilatkozta, hogy ő semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az ügyvédjétől, de utánanéz és természetesen rendezi a számlát.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival