Létrehozva: 2015.06.25.

Milliókat csaltak ki Árpa Attilától a barátai

Mától ne kérj kölcsönt Árpa Attilától! Súlyos árat fizetett a jólelkûségéért a neves producer, aki egy életre megtanulta a leckét: a barátságot és az anyagiakat külön kell választani.

Árpa Attila világéletében igyekezett segíteni a rászorulóknak, és - saját elmondása szerint - soha nem hagyta cserben egyetlen ismerősét sem. Utólag azonban rájött, sok esetben nagy hibát követett el, ugyanis csúnyán kihasználták. A macsó színész azt mondja, keményen megdolgozik minden egyes fillérért, és nem tűri, hogy mások elherdálják a vagyonát.

Nem kapta vissza a pénzét

„Soha nem fordítottam hátat azoknak, akik segítséget kértek tőlem, ám sajnos számos esetben előfordult, hogy a kölcsönadott összegeket nem kaptam vissza. Az ilyen emberekkel egyszerűen lezártam a kapcsolatot.

Nagyon felbosszant, amikor azok szúrnak hátba, akikkel jóindulatú vagyok

– mesélte a Ripostnak Árpa Attila, aki hozzátette, ismeretlenek is próbálnak tőle kunyerálni, sokszor a közösségi oldalon keresztül, ám bármennyire is igyekszik megértő és kedves lenni az emberekkel, úgy véli, inkább a bankhoz kéne fordulniuk ez esetben, nem pedig hozzá. És ami a legmeghökkentőbb az egészben: már így is egy kisebb lakás árával húzták le a haverok.

Nem ad többé!

„Körülbelül hatmilliót pazaroltam el arra, hogy kihúzzam az ismerőseimet a pácból. Persze, azt nem bánom, aki mondjuk a házát mentette meg a tőlem kért összegből, de megfogadtam, hogy ezentúl sokkal következetesebb leszek, és

többé nem adok pénzt senkinek.

Van egy csodálatos családom, és természetes, hogy inkább rájuk költöm a keresetem” – fakadt ki Árpa Attila.

origo.hu

Elképesztő felvételek a hatalmas tömegről - videó

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

hirtv.hu

Békemenet 2024 - élőben a HírTV műsorán + videó

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló