Létrehozva: 2015.06.18.

Csúnyán átvágták Demjén Rózsit

Zenésztársaival írták az úszó-VB himnuszát, amit a mai napig nem fizettek ki nekik. A rohamtempóban készült felvételeket saját zsebbõl kellett kifizetniük.

Még 2013-ban íratták a vb-pályázat himnuszát Demjénékkel, a fizetésről azonban megfeledkeztek.
Úgy áll a dolog, hogy egy vasat sem fog látni belőle a Kossuth-díjas énekes, - tudta meg a Bors.

Sietnünk kellett, hogy a pályázati határidőre elkészüljünk.

- nyilatkozik a lapnak a zenész.

Úgy emlékszik, abban maradtak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnökével, hogyha Magyarország nyeri meg a rendezés jogát, visszatérnek az anyagiakra.

A rendezést megnyertük, viszont azóta azt hallom, hogy mi ingyen vállaltuk a munkát. Erről szó sincs!

Hozzátette: stúdiót béreltek saját zsebből, az Operaházban kellett próbálniuk és a háttérkórust is mind-mind saját zsebből fizettek, hogy a határidőre végezhessenek.

A zenész két éve lohol a pénze után.

Mennyi az annyi?

A pontos összeget nem tudta megmondani az énekes, hisz nemcsak a munkadíjat, az "anyagköltséget" hiányolja, hanem az is számít, hány országban, hány emberhez jut el az úszó-VB hivatalos himnusza.

Nem nehéz kitalálni, hogy milliós nagyságrendekre is rúghat a tartozás.

Gyárfás Tamás a fizetéshiányra csak ennyit mondott:

A vb-dal nagyon szép, a küldetését pedig betöltötte.
A művészek hozzáállását mutatja, hogy egykor ingyen vállalták a felkérést.

origo.hu

Németország döntött: bevezeti az általános hadkötelezettséget

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Végre! Most mutatott először közös képet szerelmével a Házasság első látásra sztárja

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

travelo.hu

Videó: Apró kerecsensólyom fiókák születtek Fejér vármegyében

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó