Létrehozva: 2023.07.11.

Esküvői menüje lesz a gyorsétteremnek

Csak győzd majd letáncolni a plusz kilókat!

„Lakodalom van a mi utcánkban” - hangzik fel hagyományosan az esküvői nóta, de lehet, hogy a jövőben a mi utcánkat a közeli gyorsétterem válthatja fel a dal után a valóságban. Indonéziában legalább is azzal kísérletezik az egyik - nem éppen esküvői étkeztetésről ismert - étteremlánc, hogy a násznépet is becsábítsa falai közé. 

Hamburger sült krumpli gyorskaja sablon
Fotó: Pixabay

A Mindmegette által kiszúrt ajánlat 230 dollárba, átszámítva mintegy 80 ezer forintba kerül, és 100 doboz négyes kiszerelésű csirkefalatkát, valamint szintén 100 darab csirkés burgert tartalmaz, de az adagok igények szerint variálhatóak.

Bár mindez egyelőre csak Indonéziában érhető el, ám ha sikeres lesz a kezdeményezés, könnyen lehet, hogy a világ más tájain is elterjedhet. Egy kanadai pár meg sem várta a hivatalos lakodalmi menüt, anélkül is úgy döntött, hogy meghívottait a gyorsétteremből vendégeli meg, igaz a megfelelő ajánlat híján ez nekik még négyszer annyiba került.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

"Egyetek nyugodtan" - Balogh Edina bikinis fotójától felforr a levegő!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Ez hihetetlen, ettől az egyszerű trükktől lesz tökéletesen omlós az oldalas

FAZÉK

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

FAZÉK

Ezt tedd tavasszal a palacsintába, ha isteni új ízekre vágysz

FAZÉK

Nem várt helyre került a bodza, ilyen finomat még nem ettél

FAZÉK

3 isteni sütemény, amit anyák napjára könnyen elkészíthetsz