Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.08.

Márton-napi finomságok: így süssünk libát otthon

November 11-e Szent Márton napja, melynek egyik fő jellegzetessége a jóízű falatozás. Úgy tartják ilyenkor, mindent meg kell enni az tányérról, s fenékig kell üríteni a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.

A Márton napi hagyományok hosszú-hosszú múltra tekintenek vissza, és ismét egyre több helyen tartják az ehhez a naphoz tartozó régi, szép szokásokat. Őseink úgy gondolták, aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Egy 1881-ben megjelent szakácskönyvben is az egekig magasztalták a liba húsát, zsírját ízénél fogva külön kiemelték a sertéshez képest, a májáról pedig a legkényesebb ínyencek is csak dicsérő szavakat szóltak. Ráadásul úgy tartották, az isteni libafogások mellé, csakis újbor nyitható, amit szintén ezen a napon lehetett először megkóstolni. Manapság a francia „beaujolois”mintájára nálunk is egyre több borász jelentkezik menyei új borokkal, amit számtalan fesztivál keretében kóstolhatunk szerte az országban. Ráadásul a mondás is úgy tartja:”Ha lúd legyen kövér”, így aztán ma már szinte minden étterem jobbnál jobb libafogásokkal készül ezekben a napokban. De természetesen otthon is ülhetünk ilyenkor libatort és elkészíthetjük a számtalan finomság egyikét.

Sült libacomb párolt káposztával

Fotó: 123rf

Hozzávalók:

  • 4 db libacomb,
  • 2 paprika,
  • 2 paradicsom,
  • 10 dkg vegyes zöldség,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 1 evőkanál libazsír
  • 1 dl vörösbor,
  • 1 fej vörös káposzta
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 ek ecet
  • cukor, fahéj, olaj, só, bors, majoránna, köménymag
  • Elkészítés: A libacombokat sózzuk, borsozzuk, majd szórjuk meg a majorannával. A tepsibe rakott libacombok mellé szeletekre vágott zöldséget, 1 paprikát, 1 paradicsomot és fokhagymát teszünk, kevés olajat és vizet is öntsünk rá. Közepesen meleg sütőben, alufólia alatt 1 óra alatt puhára pároljuk, majd pirosra sütjük. Közben a káposztát legyaluljuk, és sózzuk. Egy nagy lábasban a zsírt felolvasztjuk, beleszórjuk a cukrot és a vékony csíkokra vágott hagymát, és karamellizáljuk. Pici ecettel felöntjük és rátesszük a káposztát. Pici vizet öntünk alá, megszórjuk pár szem köménymaggal, és fedő alatt puhára pároljuk. Mikor már kellően megpuhult, akkor beleöntjük a vörösbort, és még 5 percig főzzük, ekkor már fedő nélkül.

    Libapástétom

    Fotó: 123rf

    Hozzávalók:

  • 1 friss libamáj,
  • 1 liter tej,
  • 1 pohár édes tokaji bor,
  • só, bors, szerecsendió, fahéj, porcukor
  • Elkészítés: Tisztítsuk le a libamájat és egy éjszakára áztassuk be 1 liter hideg víz és 1 liter hideg tej keverékébe – lefedve tegyük hűtőbe. Másnap öntözzük meg tokajival. Hagyjuk állni még egy órát. A sütőt melegítsük elő 130 fokra. 1 kg májhoz 12 g sót, 3 g borsot, csipetnyi szerecsendiót, késhegynyi fahéjat és csipetnyi porcukrot szórjunk – mindkét oldalára. A májdarabokat szorosan egymás mellé illesztve tegyük egy cserépedénybe, majd fedjük le. Tegyük be a sütőbe. (1kg máj sütési ideje1 óra). Hagyjuk kihűlni, majd 1 napra tegyük hűtőbe. Másnap szedjük le a fagyott zsírt, olvasszuk fel, majd kanalazzuk vissza a pástétomra. 3-7 napig pihentessük a hűtőben.

    Ludas kása

    HOZZÁVALÓK:

  • 1 kg libaaprólék (szárnytő, zúza, szív, nyak, láb)
  • 1/2 kg libamell
  • 50 dkg gersli vagy rizs
  • 1 fej hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg libazsír
  • 20 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, gyökér, zeller)
  • 10 dkg gomba
  • majoránna, só, bors, gyömbér
  • ELKÉSZÍTÉSE:

    A megtisztított libaaprólékot és a mellehúsát nagyobb darabokra vágjuk. Mélyebb lábosban 5 dkg zsíron finomra vágott hagymát, fokhagymát pirítunk, hozzátesszük a libát, felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, majoránnát és reszelt gyömbért teszünk bele. Fedővel letakarjuk, és félpuhára pároljuk. Hozzáadjuk a felaprított zöldséget, a szeletelt gombát, és fedő alatt még tovább főzzük. Egy serpenyőben 5 dkg zsíron megforrósítjuk a gerslit vagy a rizst, majd hozzátesszük a libaraguhoz, és annyi vízzel öntjük fel, hogy megfőjön benne. Ha felforrt, tovább ízesítjük, és fedő alatt forró sütőben készre pároljuk.

    origo.hu

    Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kaphat Liverpoolban

    ripost.hu

    Óráink vannak hátra: a fél országra kiadták a riasztást, brutális, ami közelít

    borsonline.hu

    Dúl a szerelem? Szoboszlairól és Borkáról már videók is előkerültek

    hirtv.hu

    Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

    mindmegette.hu

    Szórakoztató gasztroműsort indított Tóth Andi – sütisütéssel kezdte az évadot

    hirtv.hu

    Német titkosszolgálat: Ukrajna helyzete egyre reménytelenebb

    ripost.hu

    Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

    mindmegette.hu

    Dubarry-csirkemell, a krémes, karfiolos főfogás, ami igazán fejedelmi ebéd

    ripost.hu

    Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

    ripost.hu

    "Kamu az egész, amit képvisel" – páros lábbal szálltak egykori rajongói Horváth Grétába

    ripost.hu

    Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

    ripost.hu

    Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    FAZÉK

    Soha többet ne dobd el a tejes dobozt, hihetetlen, mire használhatod

    FAZÉK

    Isteni finomság: Így készül a házi bodzaviráglekvár

    FAZÉK

    Ez hihetetlen, ettől az egyszerű trükktől lesz tökéletesen omlós az oldalas

    FAZÉK

    Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

    FAZÉK

    Így készül a roppanós cseresznyebefőtt, ez a recept mindent visz

    FAZÉK

    Eper és bodza, a legyőzhetetlen páros: fantasztikus recepteket mutatunk

    FAZÉK

    Ilyen finomat még nem ettél: Így készül a citromos spárgás-csirkés penne

    FAZÉK

    Felejtsd el a vajkrémet, ettől lesz mennyei a keksztekercs