Létrehozva: 2015.08.04.

Sárgabarackpálinkás lett az ország tortája!

A salgótarjáni Kézmûves Cukrászdában készült a nyertes torta. Különös véletlen, de az ország cukormentes tortája is sárgabarackos!

Igen erős mezőny indult idén a Magyarország Tortája címért. Három forduló során 39 nevező közül választották ki a döntős tortákat. A szakmai zsűri minden egyes fordulóban nehezen szavazott a továbbjutókról, végül az eredetileg tervezett három továbbjutó torta mellé egy negyediket is bejuttattak a döntőbe. Az eredményt ma, a Parlamentben hirdették ki.

Első helyre a

Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta került,

mely a salgótarjáni Kézműves Cukrászda remeke és Szó Gellért cukrászmester kezei alól került ki.

2015 országtortája több ok miatt is különleges: tésztája gluténmentes, mert nem búzalisztből, hanem mandulalisztből készült. A mandulapiskótát a cukrászmester pannonhalmi sárgabarack pálinkás sziruppal locsolta meg. Erre az alapra sárgabarack krém került. Majd fölé egy újabb mandulás piskóta, ezután pedig egy mogyorós tejcsokoládé mousse került, végül a cukrászmester karamellel húzta át a torta tetejét.

Cukormentes kategóriában is sárgabarackos torta végzett az élen.

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Ez hihetetlen, ettől az egyszerű trükktől lesz tökéletesen omlós az oldalas

FAZÉK

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

FAZÉK

Ezt tedd tavasszal a palacsintába, ha isteni új ízekre vágysz

FAZÉK

Nem várt helyre került a bodza, ilyen finomat még nem ettél

FAZÉK

3 isteni sütemény, amit anyák napjára könnyen elkészíthetsz