Létrehozva: 2023.11.30.

Ennek a 4 csillagjegynek óriási szerencsét hoz a Nyilasba lépő Jupiter energiája

Lássuk, év végén kiket választottak ki az égiek.

KOS

A vakszerencse ritkán talál a Kosokra, viszont a sors gyakran jutalmazza idén a gyorsaságáért, leleményességéért. Idén télen ugyan szerencsejátékokra nem érdemes költened, mégsem lesz panaszod Fortunára, ugyanis általában az élet dolgaiban melletted áll a szerencse, mert jókor leszel jó helyen, így akkor is a karrieredet építheted, ha épp szórakozol, a kedveseddel utazol, vagy a barátaiddal találkozol. Mindig azonnal meglátod az újdonságokat, mindenben meglátod a lehetőséget, és mire mások föleszmélnének, már rég meg is valósítottad. Egy igazi Kos számára a szórakozás mindig valami hasznos tevékenységgel párosul. A pihenést általában az aktivitás, a mozgás, a sport jelenti. Alighanem Te is szeretsz versenyezni – bármi legyen is a tét, a lényeg, hogy összemérhesd az erődet másokéival. December elején egy váratlan meghívás nyomán lehet, hogy teljesen megváltozik az életed. A idegenben szerzett élmények hatására teljesen átprogramozod a jövődet, s lehet, hogy nemcsak pályát, de életmódot is váltasz.

Astrological,Zodiac,Signs,Inside,Of,Horoscope,Circle.,Astrology,,Knowledge,Of
Fotó: PeachShutterStock / Shutterstock.com

 

IKREK

Játéknak tekinted az életet, így aztán nemcsak a szerencsejátékokban vagy a kártyában hazardírozol, hanem munkavállaláskor, sőt még a szerelemben is. Egyszerre többfelé is elkötelezed magad, mert képtelen vagy nemet mondani. Bár Fortuna szemében ez a játékosság nagyon is megnyerő, ezért ahol csak lehet, a segítségedre siet, de azért mindig nem számíthatsz rá minden helyzetben. December közepén például érdemes lesz odafigyelni a kiadásaidra, és ne ülj játékasztal mellé se, mert a bolygók azt jelzik, hogy jelentős veszteség érhet. Az idei tél sok-sok új élményt tartogat. A vidám társasági élet, a sok utazás, éjszakázás mellett viszont nehezen tudod majd adminisztrálni a feladatokat (de még a a randevúkat is), így januárban bizony kínos magyarázkodásra kényszerülsz.

OROSZLÁN

Szereted az életet, az embereket. Vidám természetű, igazi társasági lény vagy, de csak akkor érzed jól magad, ha a figyelem középpontjában lehetsz. Szeretsz játszani, versenyezni – és nyerni. A zodiákus legjátékosabb természetű szülötte vagy, számára az élet olyan, akár egy nagy játszótér, ahol mindenki azért van, hogy téged szórakoztassa. Nemcsak a sportban, a munkában szeretnél a legfelső dobogóra jutni, hanem az élet minden területén. Győzelemre születtél – a vereséget képtelen vagy elviselni. Már kisgyerekként tombolsz, ha a kártyajátékban vagy dominóban nem ő te nyersz. Felnőttként könnyen válsz a szerencsejáték rabjává, mert ha nyersz, azért nem tudod abbahagyni, ha veszítesz, akkor meg azért? Szeretsz úgy élni, ahogy az élet császárai. Erre 2024-ben kevés lesz az esélyed, de apró nyeremények folyamatosan adódnak.

BAK

Nem lehetsz egyszerre mindenben szerencsés! Most a szerelemben nehéz időszak következik, de a szerencsejátékban, vállalkozásban, pénzügyi befektetésekben könnyebben boldogulsz, mint a korábbi években. Tehát a munkában tervezhetsz merészebben, mert számíthatsz Fortuna kegyeire. Igen, ez a tél a kemény munka ideje, amikor változásban, átalakulóban van minden a munkahelyeden, de talán az egész szakmában. Így aztán nagy kockázat volna ebben a forrongó helyzetben szabadságra menni. Ha mindig “kéznél vagy”, ügyesen úgy irányíthatod az eseményeket, hogy a hasznodra váljon. Mivel a legtöbb Bak számára a munka élvezet, egyáltalán nem érzed majd áldozatnak a lemondást. Utazási terveidet április elején valóra válthatod. A Jupiter és a Vénusz, a két szerencsét hozó bolygó a tél végén aztán a szerelemben is meghozza a – talán nem is remélt – kedvező fordulatot.

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

EZO

Négy csillagjegy, amelyik jól leplezi az érzéseit

EZO

5 csillagjegy, aki feltétel nélkül szeret, történjék bármi

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

EZO

Pengeélen táncol: kiderült, melyik a leghűtlenebb csillagjegy!

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged